2014. november 14., péntek

Karácsonyi vándor

Karácsonyi igazságosztó vándor /NASA felvétele/
- Ki volt az a kretén ókori szobatudós szerzetes, aki elszámolta és decemberre tette Jézus születésnapját?! Szerinte melyik pásztor tanyázik télen a szabadban?! Ezért kell nekem most hóban-fagyban végigvándorolnom a karácsonyi igazságosztó túrámat?! Még jó, hogy egy szuperhős sosem fázik, csak úgy érzi! – dünnyögte Chuck Norris, aki épp egy Moszkva téri kapualj árnyékában ült az ismeretlen tettesek által leszedett és felstószolt „Széll Kálmán tér” feliratú táblák kupacán és onnan figyelte a közeli hólepte járdán fagyoskodó kis gyufaárus lányt. Egy jól öltözött úr közeledett.
- Gyufát tessék! – kiáltotta vékonyka hangon a kislány, de a gazdag ember le sem lassítva odaköpött és sétált tovább. Pár másodperccel később egy rúgás levitte a fejét, egy ütés pedig ugyanabban a pillanatban átszakította a felsőtestét, majd ő is odakerült a kapualj árnyékában feltornyozott gazdagember kupac tetejére. Egy óra elteltével már száznegyvenkét néhai gazdag ember fejvesztett és átütött tetemének kipárolgása keveredett a tér megszokott kutyagumi és vizeletszagával. Chuck Norris kiforgatta a gazdagok tárcáit és az ebül szerzett vagyonukat magához véve odalépett a félholtra fagyott kis gyufaárus lányhoz.
- Hi! I'll buy the entire stock of goods. Here's 27.436.875 forints and about 60.000 forint's Elizabeth voucher. Will it be enough?
- Tolmácsot szeretnék kérni! – suttogta a kislány és kis híján elbőgte magát.
- Ja, bocs!  Szóval megvenném a teljes készletet. Itt van érte 27.436.875 forint és kábé 60.000 forintnyi Erzsébet utalvány. Elég lesz?
- Te tudsz magyarul?! – ámult el a kis gyufaárus lány.
- Én mindenül tudok. – mosolyodott el Chuck Norris, legalább is megrándult a szája széle.
- Csak egyetlen ember van a világon, aki mindenül tud! – jelentette ki frissen ébredő reménnyel a kislány.
- Én vagyok az, aki veled beszélek. – árulta el a mindenül tudó.
- Íííííííííííííííííí!!! – visította a kis tini és a most felismert bálványa nyakába ugrott – Chucky nyuszííííí!!! Adsz nekem cuki autogramit Karira?! Lécci-léccííííí!!!
- Ne érints engem, mert még nem mentem végig a karácsonyi igazságosztó vándorutamon, hanem menj el a testvéreidhez és mondd meg nekik, hogy őket is meglátogatom majd! Hazadobjalak? – kérdezte az izombálvány.
- Igen, dobjál! – kérte a kis gyufaárus lány.
- Jó! – mondta Chuck Norris, majd a feje fölött megpörgetve elhajította a kislányt a VIII. kerület Torghelle Sándor utca 11/B. magasföldszint 2. irányába…
- UFO!!! Anyjuk… hukk… néccsak… UFO… hukk… - mutatott az égre a Lánchídon tántorgó Fröccs Jenő, ám felesége több mint megrovó tekintetét látva lemondóan legyintett és a korláton áthajolva répaszínűre festett egy úszó jégtáblát.
- Kicsit becsapva érzem magam… - sikoltotta pár kilométerre onnét a kis virágáruslány a becsapódás pillanatában, majd nagyot koppant és elhallgatott.
Hallgassatok el ti is és szemeteket becsukva álmodjatok arról, hogy karácsonyi igazságosztó vándorútján Chuck Norris benneteket is meglátogat majd és reménykedjetek benne, hogy a találkozási pontotok nem lesz túl messze a lakásotoktól! Jó éjszakát gyerekek!

2014. november 12., szerda

Szövegírói jogdíj

Jelsor, amit skandál a szám,
Rám utaló bankszámlaszám.
Rengeteg pénz, ide juss át,
Artis, küldd a szerződ jussát!

Gazdag lennék, mint egy báró,
Világsláger után járó
Jogdíjak, ha érkeznének,
Ám szöveghez kéne ének.

Sajnos nincsen nagy slágerem,
Nekem babér itt nem terem.
Hé, ti beste, lusta, átok
Zeneszerzők, micsinátok?!


„Micsinálunk, micsinálunk?! Ne minket nyöktessél, hanem porszívózd ki a pókhálót az agyadból, és a tapló rímkényszeres klapanciáid helyett írjál végre egy normális dalszöveget, te gyökér! A tompa tufapöffeneteidhez nem tud melódiát könnyezni a cizellált csipkelelkem, te gnóm ló!” /Szinkópa Virgil, zeneszerző és éjjeliőr/

„Tisztelt költő úr! Az ön által szövegíróként bejegyzett számokat rádiókban nem adják, koncerteken nem játsszák, YouTube-on nem nézik, a suszterinasok nem fütyülik, úgyhogy a jelek szerint az ön művészetére a kutya sem kíváncsi. Az ön túlkínálatára nincs fizetőképes kereslet. Jogdíjat nem tudunk fizetni, viszont szeretnénk már viszontlátni a számlaszámát a felénk elutalt tagdíjának befizetést igazoló bizonylatán.” /Dr. Kassza Kenéz, az Artisjus főpénztárosa/

„Sajnos, amióta a cipőt a cipőboltból szokás venni és a Mister Minitnél javíttatni, megszűnt a szakmánk és azóta nem mi fütyülünk, hanem az emberek fütyülnek ránk. Mindent bedarál az imperialista tömeggyártás!” /Rigó Rezső, egykori suszterinas és jelenlegi slágergyári futószalagmunkás/

„Ha én zeneszerző lennék, előbb zenésítenék meg egy napirend előtti felszólalásra adott államtitkári választ, vagy egy harapós kutya által megsebzett postás rendőrségi feljelentését, mint Frady Endre értelmes mondanivalót nyomokban sem tartalmazó versezetét! Anyám szerint a vérnyomásgyógyszerének a használati utasítása is megérne egy misét, de egyházi énekekkel nem foglalkozom. Olyasmit danolásszon csak a szektás költő, addig se ír verset!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Én is szoktam dalszövegeket írni a mutatóujjammal a sziklába, de ezeket mégy egyetlen általam felkért muzsikus sem merte nem megzenésíteni. Akinek a dala nem tetszett, arra rátettem egy hegyet.” /Chuck Norris/

„Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az.” /Jézus/

„Jézus hit által emelget, Chuck Norris meg izomból. A technika kicsit más, de számomra mindkettõ elég strapás. Chuck jóvoltából viszont elég sok egykori híres zenész nyugszik alattam kilapítva.” /egy hegy/

„ Nem fizetnek jogdíjat csak azért, mert valakit kivet magából a szabadpiac?! Undorító a halódó nyugatnak ez a mindent a hamis mammonnal mérõ dekadens értékítélete! Ideje, hogy a friss keleti szél kifújja mindezt a  liberálbolsevista csatornabûzt! A pénznek nincs szaga! Éljen az olcsó tajgagáz! Magyarország jobban telel!” /Tundra Tihamér, energetikai fõtanácsadó és betanított kontraszelektor/

„Nomen est omen! Nekünk a Money, money, money után folyt be a legtöbb money, money, money!” /ABBA/

Aggteleki kancsalrímes dal

refr.:
  Aggteleken barlang vagyon,
  Jusson túl ön alvásvágyán,
  S túrajegyet rögvest vegyen!

Ha a barlang setét,
Amin Nap nem süt át
Árnyat vetve mögénk,
Világítsunk magunk!

Huzatos a barlang,
Denevéren bőr leng,
Aki látja, sakált
Imitálva sikolt.

Sok leány és fiú
Halálra vált feje
Jelzi, bőr az egér,
S kire rászáll, ugor.

Néhány cseppkő letör.
„Ki volt az a lator?!?!?!” –
- Főnök bőg mint tulok
S tovább aggul telek…

refr.:
  Aggteleken barlang vagyon,
  Jusson túl ön alvásvágyán,
  S túrajegyet rögvest vegyen!

(tánc!)

„Hát, ne lássam anyámat púpos bálnán hegedálni, ha nem zenésítem meg ezt a remekművet! A végén még slágergyanús leszek és megnyerem az Euróvízilovas Táncdalfesztivált, oszt’ a nyereményből elviszem az asszonyt meg a purdékat az Állatkertbe!” /Vonósi Winnetou, okleveles bazsevátor és állandó Önök Kérték magyarnóta háttér/

„Gefðu upp sigurinn, gúmmí kanína!Ég ætla að vinna!” „Felejtsd el a győzelmet, guminyúl! Én fogok nyerni!” /Kimmur Tjöllapurrkatingsson, izlandi gumirocker és gejzírhalász/

„Sajnos én ezt nem fogom tudni megzenésíteni, mert egy ideje már meg vagyok halva. Ezzel kapcsolatban szeretném bevallani, hogy tévedtem, amikor az Imagine c. dalomban azt énekeltem, hogy nincs se menny, se pokol. Van mindkettő. Ha kevesebbet füveztem volna, akkor talán az előbbibe kerültem volna, és most nem kéne egy éjsötét barlang mélyén bográcsban főve folyton Rolling Stones-t hallgatnom az örökkévalóságig.” /John Lennon, ex-Beatle/

„Aggtelek így, Aggtelek úgy! Mintha Jósvafő nem is létezne! Költő úr, ha továbbra is ilyen egyoldalúan tájékoztat, akkor lerágom a másik oldalát!” /Fővejó Jóska, jósvafői lokálpatrióta és OKJ-s képzett kannibál/

„A Föld maga is 4,6 milliárd éves, így a felszínén minden telek agg kell legyen, legfeljebb a parcellázási határok változnak időnként.” /Dr. Glóbusz Gedeon, geofizikus és szeizmikus ingatlan ingató/

„Nagyon remélem, hogy ennél a mélytengeri barlangnál is sötétebb rímcápának sosem lesz saját verseskötete, mert még képes lenne rám erőszakolni egy dedikált példányt! Anyám szerint betehetnénk a billegő étkezőasztal lába alá, de én képtelen lennék egy falatot is lenyelni egy Frady Endre kötet látótávolságában! Jaj, ki kell rohannom, mert már a gondolattól is jön vissza a reggelire megivott vér!” /Puzsér Róbert, vérszomjas kritikus/

„Gyerekkoromban barlangkészítéssel kerestem meg a zsebpénzemet. Kirúgtam néhány pár ezer köbméteres sziklatömböt a hegyből, a lyukakat meg reklámáron eladtam barlangnak. Négyet egy százasért.” /Chuck Norris/

2014. november 8., szombat

Kolonoszkópia

Gasztroenterológián
Cső, mely hosszú, mint a lián,
Alagútba halad bele,
Mely az ember vastagbele.

Csúszva halad csőkamera
Jól kivilágítva, mer’ a
Doktor szeme, ami duál
Kizárólag így vizuál.

Csővégen fúvódik be lég,
S ha a páciens már elég
Túlfújt, orvosi hang magáz:
„Kész, ereszthet!” s föltör a gáz…


„Látjátuk beleim szümtükkel, dokturuk?!” /Homuvogymuk Isa, páciens/

„Köszönjük költő úr, hogy a jó szándékkal írt álszakszerűen dilettáns versével széles néptömegek előtt népszerűsíti az önfeledt vastagbéltükrözést! A népegészség érdekében arccal a belünk felé!” /Dr. Vastagh Béla, a Bél Flóra Klinika vezető gasztroenterológusa/

„Na, mi van kutyaütő költő úr! Csak nem belestek a beleibe? Muszáj volt megírnia?! Förtelem! NEM ENG.!!!” /Dögkeselly Taploncz, főcenzor és sintér/

„Légfúvok, világítok és kandikamerázok egyszerre! Kivetítem, hogy mi van belül! Van nálam királyabb médiaceleb?! Ugye nincs?! Na, cső!” /a cső/

„Frady Endre művészete a bensőjéből fakad. Leás a valóság legmélyebb bugyraiba és önmagából kiizzadott igazgyöngyöt hoz a felszínre. Tükröt tart a mélység sötét kürtőjének! E műve is egy kénes ízlésű gejzírként előtörő rusztikus létlíra! Ma megint többek lettünk általa!” /Tufay Etna, médiavulkán és kürtöskalács készítő/

„Habkönnyű bélfelfújt a gasztronómia témájában! Bestseller szagot érzek!” /The New York Times/

„Minden, amit tudni akarsz a vastagbéltükrözésről, de nem merted megkérdezni!” /Woody Allen/

„Mindennek van határa! Frady Endrének viszont nincs! Ezek szerint Frady Endre egy nagy semmi! Egy nagy büdös semmi! Ultragáz! Anyám szerint az ultra egy fehér por, de ő még sosem járt focimeccsen. Egy igazi ultra sárba taposná Frady Endrét, bélsárba! Fúj-fúj Frady!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Dömdödöm!” /Dömdödöm/

„Semmiféle gáz nem tör föl, továriscsi, mert tökéletesen urai vagyunk a helyzetnek! Senki se keltsen pánikot, mert könnyen bekövezhet egy igyí szudás málenkíj robot! Lenin él, Lenin élt, Lenin élni fog!” / Leonyid Iljics Putyinov, gázgyári főelvtárs/

„Hala Madrid!” /Gareth Bale (ejtsd: Geret Bél)/

„E verset látva szívesen megrúgom a költőt úgy, hogy a vastagbele a fejére tekeredve távozik a világűr irányába.” /Chuck Norris/

2014. november 5., szerda

Kis zöld rét

Kis zöld réten kissrác ugrál,
Vele szemben híg hájú Grál
Lovag izzad s kelyhet kutat
Feltúrván a réti utat.

Feltúrt réten kissrác segít
Grálnak kelyhet lelni meg itt.
Odafut még, hozva kapát
Néhány buzgó vándorapát.

Velük együtt ás egy bátor
Lépegető exkavátor
(Pörcz bá’val a fedélzeten)
S néhány törpe, kábé heten.

Együttesen ásva ehelyt
Találnak egy fényes kehelyt!
Cérnán lóg rajta egy lapka:
Vámház körút 9. Klapka


„Mi, megvan az aranykelyhem?! Hol találták meg, egy réten?! No, akkor szolgáltassák csak vissza, de diszkréten! Remélem, hogy az a birodalmi lépegető nem tett kárt benne, mert különben a Pörcz úrtól bevonatom a nehézgépkezelői igazolványát! Egy jó sofőr ne a nőt nézze, hanem az ékszert!” /Klapka György, üzlet- és aranyember/

„Végre egy teljesen politikamentes Frady vers! Ezt nyugodt szívvel megjelentethetem!” /B. József, szabadgondolkodó cukrász és irodalmi honlap főszerkesztő/

„Hááát… vicceskének vicceske ugyan, de lássuk be, hogy a mi Szent Grál dobásunk nagyságrendekkel nagyobbat durrant! Hozzánk képest túlontúl gyenge, sőt ez jóval a túlon nyúl.” /Monty Python/

„Híg hájú, híg hájú… Hát tehetek én róla, hogy a KisBig nagymenüje hatására felugrott rám 15-20 kiló?! Sebaj, a férfiember 100 kiló alatt csak karácsonyfadísz!” /ifj. Sir Pörcz Ivál, Grál lovag/

„Nem baj fiam, ha megemberesedel! Az a tiedé, amit megesző’!” /id. Sir Pörcz Ivál bá’, nyugdíjas Grál lovag és betanított nehézgépkezelő/

„Jaj, ha tudtam volna, hogy ebből vers lesz, amit majd negyedikben kívülről meg kell tanulni, akkor eszem ágában sem lett volna segíteni annak a szalonnabüdösre izzadt páncélú dagadt bácsinak ásni!” /Csomádi Csabika, 4.c. osztályos ugráló kissrác/

„Eeeeeááááőőőő…” /Csomádi Csubakka, az ugráló kissrác génmanipulált mutáns apai nagybátja és a Sir Mók rend lovagja/

„Szinte magam előtt látom a tompa tekintetű költőt, amint a bugyuta rímpárjaihoz olyan kétségbeesetten keresi a tartalmat, mint vizelettartási problémákkal küszködő Grál lovag a páncélsliccének a lakatkulcsát. Anyám szerint el kéne mennünk a Klapkához ilyen aranyos verseket venni szinte féláron, de elmagyaráztam neki, hogy nem mind Arany, ami rímlik. Frady Endrét pedig vessék ki a külső sötétségre, ahol lészen sírás és fogaknak csikorgatása!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Minek így feldúlni egy szép zöld rétet egy vacak aranykehelyért?! Én ehelyett inkább leülök a hajnali harmatos fűbe és kiadom az aznapi feladatait a Napnak. Nem csoda, hogy nekem még az erem is arany.” /Chuck Norris/

2014. november 4., kedd

Hukk

Másodhegedűsség ára:
Rére árnyat vet a dó,
Mint a demokráciára
Korrupció s netadó.

Jobb az elsőhegedűsség,
Mint idénnél a tavaly,
S kit okosba’ fed a hűs ég,
Fején nem olvad a vaj.

Uram-bátyám, igyunk etilt,
Inkább szesz, mint eme net!
S pár havert, ha USA letilt,
Jön a Bék… hukk… emenet!

„Belemarsz a netadó kézbe, te hálátlan dalnok fattyú?! Hát úgy gégén fojtogatlak, hogy a nyakad rögvest elveszti a tőle megszokott tokabecset és gigabájt!” /Net Ella, világhálóőrnő és mogyorókrém hamisító/

„S pár haver, he?! Rejtett SPAR reklám, mi?! Ezen a fene nagy szabadságú ingyen neten csak úgy röpködhetnek a bűzhödt kozmopolita, internacionalista, multiimperialista és liberálbolsevista reklámok, mi?! A becsületes hazai cégek meg fulladjanak meg?! Nem, nem, soha! Mindent vissza! Azé a haszon, akinek megtermelik! Magyarország jobban tejel!” /Ciberebogár Ajtony, a CBA sajtófőnöke és részvénytulajdonosa/

„A jövőbe mutató ujját a közélet pulzusán tartó lánglelkű költőgigász ezúttal is fontos társadalmi témát feszeget a mélylíra pajszerével. A komolyzenéből indított valóságszürke szivárványíve a politikai korrupció rögös útján szétrázódva és atomjaira esve zuhan bele a kerítésszaggató cefremámor tömegpszichózisába. A mű szerkezeti felépítése jól ellensúlyozza az emberiség sárga földig történő leépülését. Mi, elit olvasók, újabb korszakalkotásnak lehetünk szemtanúi!” /Gutaütőné Gettó Gitta, szellemi szabadságharcos és az Elit Literátorok Karanténja c. tízpéldányos havilap főszerkesztője/

„Jobb az idénnél a tavaly?! Mi ez a kispolgári fanyalgás, ez a beteges bérrettegés, ez a nincstári pesszimizmus?! Most, amikor csapataink harcban állnak, amikor nyögi NERünk bősz hadát Brüsszel büszke vára, amikor Kinizsi Pálként egyik hónunk alatt az EU-val, a másik hónunk alatt az USA-val táncolunk a nyugati romokon, akkor statáriális kokit és sallert vonhat maga után egy ilyen harci szellemet mállasztó igrices nyervogás! Na, költő polgártárs, fogja azt a lapátot, oszt’ irány a stadionépítkezés! Még ma jelentkezik a Ria-Ria Hungária körúti Torghelle Aréna C-szektorának munkafelügyelőjénél! Futólépés eeegy-ketőőő, eeeegy-ketőőő!!!” /Csávás Kálmán, a szellemi terrorelhárítók vezérezredese és a józsefvárosi dohánybolt hálózat üzemeltetője/

„Hukk! De jó, hogy rólam, a kis amerikai csavargóról is vers születik a távoli híres és hatalmas Magyarországon! Bukarest, Bukarest, te csodás! Hukk!” /Hukk Leberry Finn, kis amerikai csavargó/

„Bukarest, mi, Bukarest?! Ennyit tudtok, ti fizetett amerikai ügynökök! Ti dobáltok le atomot, amikor azt se tudjátok, hogy melyik város melyik országban van! Na, gyertek csak le hozzánk Bivalydögkútra, majd kaptok olyan eligazítást, hogy a sínai nagy fal adja a másikat! Idióták! Hukk!” /Tokányi Tuba, dögkútásó és a Bivalydögkút SE intézője/

„Maj… hukk… majén… memutatom a Zusának… hukk… majén… hukk… magamvezetem a bék… hukk… emenetetetet… hukk…” /Hukk kapitány, kalóz és a Pán Péter Porontyai árvaház csősze/

„Szakmámból kifolyólag sok baromságot olvastam már életemben, de ez túltesz mindenen! Ez egy kész szennyirodalmi kergemarhakóros bivalycsorda! Anyám szerint az ebola mégiscsak veszélyesebb, de hát ő sosem látott karórát varjún. Frady Endre életműve Atlantiszként méltán süllyed bele a műmájer médiaposvány celebnyáltengerébe!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A múltkor egy kitiltott alak a jelenlétemben akart vízum nélkül beosonni az USA területére, de szó szerint fejvesztve menekült.” /Chuck Norris, fejvadász/

2014. november 3., hétfő

Jó játék...

(Varró Dániel „Hat jó játék kisbabáknak” c. tankönyvi verse nyomán…)

Tankönyvi részlet
Jó játék a láncfűrészem,
Ház előtti zöld fű részen
Néhány véres végtag lészen!
Jó játék a láncfűrészem!

Jó játék a horrormese,
A kitépett szív még le se
Esik, máris szakad vese!
Jó játék a horrormese!

Jó játék a villanyrezsó,
Főleg, ha kicsi a rezsi,
S ég a ház, mint száraz rőzse!
Jó játék a villanyrezsó!

Jó játék az oszló tetem,
Kutyust vele megetetem,
Maradékot eltemetem!
Jó játék az oszló tetem!

Jó játék a debil szülő,
A fejre tett acélüllő,
S a szabadon mászó hüllő!
Jó játék a debil szülő!