Vörös és Fekete

Kisangyalom hangyát termeszt,
Vöröset és feketét,
No meg ragadozó termeszt.
Padlója, hej, de setét!

Ha majd oda dől a hullám,
Vérvörös s zsírfekete
Szájjal fal fel hangya-hullám.
Szebb sírhelyem lehet-e?

Hasfalamból hangyák ízelt
Lábában lesz combizom,
S simán eltolnak egy Diesel-t.
Én meg vígan jódlizom

Fenn a Mennyben, s ultratrillám
Szférákba mint nesz tendál,
S Legfelülről csap le villám:
Versed végén lesz Stendhal?!

Szégyenpírba sötétülök,
Szívem járja híg langy át,
S bömbölgetek, mint egy tülök:
Stendhal, egyél zsírhangyát!

Költő a szaunában

Szaunában égetett zsírt
Költőnk s közben rémesen sírt.
Páratelt hő marta a hájt,
Költőnk rímes tarta’ma fájt.

Míg mint hízott ősz bika bőg,
Elméjében bomlik a gőg,
Koponyája a zagyon bő,
Már nem ő a legnagyobb ő.

Könnyebbülten elüget majd,
Mondhatják rá: Te süket fajd!
Legyint s orri likakat fúj,
Lelke színes kirakat: Új!

A buta teve

Ránk támad sok harci gyík,
Sikít ennek okán húgom,
Én eközben mindegyik
Ellenséget tokán rúgom.

Kínrímfájón fut a had,
S megszólalok: Nyugi, hugi,
Kétszer ad, ki haddelhadd,
Com’on let’s dance boogie-woogie!

Tánc közben bőg belső hang:
Költő, hol a buta teve?!
Ráhörgök, mint pesti strang:
Kihagytam, mert rút a neve!

Döntésképtelenség

Ritka vagyok, mint az ír jak,
De hogy erről verset írjak?!
Igen? Dehogy? Talán? Mégse?
Nem dönti el ezt az Ég se!

Kisangyalom, döntsél! Te nem?!
Hát akkor ki, ó Istenem?!
Döglégy legyek hypós pitén,
Hogyha döntök akármit én!

Mint egy tekebábu, amit
Vak golyó csak állni tanít,
S pályán talpa megreked lenn,
Így maradok eldöntetlen...

Az én 136-os zsoltárom

A kezed által porból vétettem,
Mert örökké tart a szereteted,
Elnézted, hogy oly sokszor vétettem,
Mert örökké tart a szereteted.

Megérthettem, mit jelent a kereszt,
Mert örökké tart a szereteted,
Azóta is őriz, s el nem ereszt,
Mert örökké tart a szereteted.

Időnként megfürdetsz tejben-vajban,
Mert örökké tart a szereteted,
De mindig mellettem állsz, ha baj van,
Mert örökké tart a szereteted.

Hagytad, hogy néha fájjon az élet,
Mert örökké tart a szereteted,
Hitem ettől tűzben edzetté lett,
Mert örökké tart a szereteted.

Fiakká lettünk s örökösökké,
Mert örökké tart a szereteted,
Velünk akarsz élni mindörökké,
Mert örökké tart a szereteted,

Mindörökké.

A végső válasz

Korpa közé keveredett
Hajam minden egyes szála,
S egy-két kopár haj lék mellett
Tornyosul pár korpabála.

Disznók jőnek, ropogtatnak,
S szörnyű gyanúm úgy rám támadt,
Mint szú korhadt hajótatnak:
Szétcsócsálják koponyámat!

Jó válasz, – szól Vágó ítész -
Ön a legműveltebb tetem!
Folyva bár, de van ám itt ész,
Jól kezdődik ez a hetem!

Nyavalyog...

Nyavalyog a pici cérna,
Mért kell neki sok-sok vérna-
-rancsszín között sokadiknak
Lenni: „Engem kiszorítnak!

Köröttem, ha sok kék lenne,
Vagy zöld… megcsillannék benne!
Vágyok ego-békém végett
Nélkülözhetetlenséget…

Egyszínűk közt nem leszek egy!”
„Ugyan, kicsi, ne veszekedj!”
- hallik narancs-kórus felől…
„Becsvágyat ez bennem elöl!

Feslek innét, s varródom át,
Itt hagyván hiányom nyomát!”
Határozott és egy-kettő-
-re, mit döntött meg is tett ő…

(...)

Képszőnyegén Mester szemét
Megüti kis narancs szemét
Kék ég és a zöld fű mentén,
S apró foghíj naplementén…