A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vak ló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vak ló. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 31., péntek

McSzem

McSzem és Rexem /Frady Endre felvétele/
Rexszel fűzöld réten fekszem
ebédelvén finom McSzem
menüt s hozzá nagyobb kólát
s irgumburgert, ami jól át
van sütve szinte már ében-
-feketére zsírsavlében.
Négy ló néz, azaz hat lószem.
Csak hat? Почему не восемь?
Hogyhogy csupán három ló lát,
míg iszom a nagyobb kólát?
Rájövök, az ok a McSzem
s elhajítom: „Egyed Rexem!”

„Mivel a bányalovak egy idő után úgyis megvakulnak, a McDonald’s pedig korrekt áron vásárolja fel a lószemet, mindenki jól jár. Mivel a bánya már rég kiürült, az étteremlánc olcsó szenet ajándékoz nekünk, amit mi eldugunk, azután állami támogatással drágán megtaláljuk. Szenet szemért!” /Lignit Lopánc, bányakapitány és lókötő/

„Nagy a szeme, vakuljon a ló!” /ősi frencsájz közmondás/

„Az én kedvesem az oly sovány, hogy átférne a tű fokán, az én kedvesem. Nem eszi el kedvesem, előlem a McSzemem, a kedvesem, koplal ő rendesen.” /ByeAlex, lokális világsztár/

„A vers a felszínen látszólag csak arról szól, hogy a költő megundorodik a gusztustalan lószemes szendvicstől és a kutyájának adja, de párhuzamosan a mélyben komoly társadalmi dráma hömpölyög a kiteljesedés felé. A kezdeti pásztoridillbe robban bele némán az irgumburgiumi ítélet, majd a kapitalizmus kizsákmányoltjaként a vak ló, aki szemtelenül szembesíti a szemellenzős világot a szemenszedett haszon hazugságaival. A vers közepi orosz sóhaj, a mély keleti lélek szélfuvallata a végtelen sztyeppék felől, kitisztítja a társadalom látását és felnyitja a vak ló szemét, kinek könnyözönén át a költő új Noéként mossa le magáról a bűn koncát és terhétől szabadultan párologja bele magát a vöröslő naplementébe. Hű, de borzalmasan gyönyörű!” /Ködössyné Lila Lea, irodalmi honlapszerkesztő és építéshatósági ügyintéző/

„Szenyor Frady! Engedje meg, hogy készletfrissítés keretében az elavult spanyolcsizmáinkat lecserélhessük az Ön költeményeire! Kísérleti tapasztalataink szerint az Ön verseinek felolvasásakor a vádlottak már két sor után beismerik az eretnekséget, egy versszak után a boszorkányságot, a vers felénél az ördöggel való cimborálást, a vers vége felé pedig láncaikat elszakítván önként rohannak a máglyára és a fáklyát a hóhér kezéből kiragadván megkönnyebbült sóhajjal gyújtják fel önmagukat! Ilyet még nem is láttam!” /Torquemada Tamás, spanyol főinkvizítor/

„Anyám már a Rexnél elkezdett meghatottan pityeregni, mert imádja ezeket a dögöket. Mivel jótékonyan elvonta a figyelmemet, én csak a nagyobb kólánál kezdtem el leizzadni. Az irgumburgernél már ordítottam, az ébenfeketénél pedig toporzékoltam, úgyhogy anyám másra hagyta a dagadt ruhát, engem meg felhozott a padlásra. Most idecsipeszelten száradok a kötélen, vigyorgó szájam sarkából nyálcseppek hullanak és számolgatom a fejem körül röpködő színes kis pillangókat… Jaj, de szépek… Ó, ha rózsabimbó lehetnééék… /Puzsér Róbert, pihenésre szoruló kritikus/

„Vau, de finom ez a McSzem! McFül nincs? Vau!” /Rex, a költő kutyája/

„McFül! Ez az! Egy bányalónak végül is nem kell hangversenyre járnia, ugye? Gyere csak Ráró... Áááááá!!! megrúgott a dög! Áááááá...” /néhai Lignit Lopánc, ex-bányakapitány és ex-lókötő/

„Ez az! Harcoljanak azok a lovak! Mi is magunkat hozzájuk láncolva tiltakozunk a lócsonkítás ellen! Hol van ilyenkor a lójogi ombudsman?!” /Nyihaha Nyöftény, a Lila Ló Alapítvány önkéntese és díszzsoké/

„Nyihaha! Húzzál már el a láncaiddal, kis hörcsög! De jó, hogy nincs szemem és nem látom, milyen ronda vagy!” /Ráró, vak bányaló/