A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pech. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pech. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 7., csütörtök

Elementáris elembolti eset

Elemboltban sok az elem.
Kisangyalom itt van velem,
Míg az összest elemelem.
Elem volt az ovis jelem.

Elemeket mind lenyelem,
Ne maradjon meg nyomelem.
Önvédelmi eme cselem,
Melót sosem pepecselem.

Jaj, de peches ez a delem,
Néz egy rendőrgyanús elem!
Hajszeszemet félrenyelem,
Kóboráramlik a belem!

Magam áramütve lelem,
Széjjelesik mindkét felem,
Tetemként töltöm majd telem…
Elemboltot beperelem!

„Elem, persze, elem! Elem, mi?! Aztán nehogy valaki össze merje kapcsolni a periódusos rendszerem elemeit ennek a degenerált egyenáramevőnek az elemeivel, mert plágiumpert indítok! Ja, a plágium sem az én elemtáblázatom része! Csak szólok!” /Dmitrij Ivanovics Mengyelejev (1834-1907), orosz kémikus/

„Heeej, ennek a Dmitrijnek már az oviban is a vegy volt a jele!” /özv. Natalja Napalmovna, orosz óvónő és vegyjel díler/

„Elemezhetetlen szójáték, de kár lett volna meg nem játszani. Egy elemi csapás jobb kint, mint bent. Maga Mengyelejev sem ismert ennyi gyanús elemet. De egyébként is rég láttunk már ilyen virtuóz ecsetkezelést a péntbázisú hónaljvizenyő-ábrázolás Van Gógyijától. Hát, köszönjük, asszem!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Humán úrorr fölött asszem,
Van pár mindent látó sasszem;
Optikai csodacsapat,
Elemileg odacsapat!
Tőle tudjuk, hinnye, uccu,
Van Gógyi only one cuccú.”
/Nemvan Gyogyó, humánerőforráskódfejtőgépkezelő/

„Végre egy igaz keresztény magyar ember, aki szabadon fel meri vállalni önmagát, hogy szeret elemeket enni! Az irigyei biztosan megtámadják majd ezért, ahogyan engemet is szoktak! Halleluja!” /Tóth Gabi, énekesnő és a nemzet nagyasszonya/

„A vers főszereplője azért gondolhatta, hogy élve megússza egy elembolt teljes elemkészletének bekebelezését, mert a tanulmányait a középiskolák 90%-át kitevő olyan intézményben folytatta, ahol kémiatanárt utoljára a tíz évvel korábbi tablóképeken láttak. Tragikus hősünket egy OKJ-s képzett patikussegéd oktatta kémiára, aki keverte a vegyszert a kegyszerrel.” /Dr. Retrográd Rezső, a Hagyományos Oktatást Preferáló Párt (HOPP) tudományos főmunkatársa és közoktatási miniszterjelöltje/

„Ügyvédeink és magánnyomozóink szorgos munkával kiderítették, hogy a vers utolsó sora hamisítvány, azt nem a költő írta, ugyanis áramütés, szétesés és tetemként telelés közepette teljes képtelenség perelni! Na, ezt is megúsztuk!” /Elementáris Elemér, elembolti ellentengernagy/

„Jaj, jaj, brühühü! Jaj, drágám, jaj, de hülye voltál! Jaj, hát nem mondtam, hogy ebéd közben ne szagolgasd a hajszeszedet, te szerencsétlen! Jaj, jaj, jaj, brühühü!” /gyászoló kisangyal/

„A női hölggyel ebédelő gyanúsítottnak csattogva zörgött a gyomra, ezért igyekeztem észrevétlenül szemmel tartani. Gumibotomat a fogaim között tartva hason csúszva közelítettem meg az asztalukat, így kizárt, hogy észrevett volna. Már épp igazoltattam volna, amikor hirtelen, minden előzmény nélkül szikrázni kezdett, szétesett és elhunyt. A női hölgy ugyanekkor vad sikoltozással kihallgathatatlan állapotba hergelte önmagát. Kénytelen voltam letartóztatást foganatosítani.” /Dromedár Dagobert, rendőr főtörzsőrmester/

„Végy egy szót, jelesül épp az elemet! Keress hozzá rá rímelő szavakat, lehetőleg minél többet! Tedd őket egymás alá és próbálj meg eléjük olyan töredék félmondatokat írni, hogy egyrészt kijöjjön a soronkénti azonos szótagszám, másrészt valamiféle laza logikai kapcsolatnak tűnő meghatározhatatlanság legyen felfedezhető - esetleg odaképzelhető vagy belemagyarázható - az egyes sorok között! Ha ez megvan, négy soronként tördeld az Enter gomb megnyomásával úgynevezett versszakokba és jóhiszeműen hidd azt, hogy előállítottál valamit, ami szerinted egy bokorrímes vers! Ne félj használni egészséggel! Bárki ellen!” /Kákacsomóssy Kleofásné Szőrszálhasogatóssy Szotyola, a Hogyan Indokoljunk Verset Meg (HIV+) virtuális virológiai vircsaft virágesőztetőrendszergazdája/

„Inkább a gyanús rendőrt kell beperelni. Miatta történt a félrenyelés...” /M. András, a költő legállandóbb és legrendőrperelőbb kommntelője/

„eM úr, azt, ki rendőrt perel,
Főhatalom csúnyán ver el.
Inkább kétszer félrenyelek,
Minthogy egyszer Toplák Elek
Főhadnagy egy sikátorba’
Vágjon gumibottal orrba!
Kétes, ennyit vajh’ megér-e
Orrom szétfröccsenő vére!”
/egy magát megnevezni nem kívánó elementáris elemtolvaj/

„Erről az elembolti esetről a következő négysoros, az elfekvőben íródott költemény csapódik be az agyam helyére:
đ:
đ
đ,
đ.
đ,
đ!”
/Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb és legnégysorosabb kommentelője/

„Nyuggerapó! Abszurdisztán
Irigykedik, hogy ily tisztán
Csengenek e rímek össze!
Honoráriumért jössz-e?”
/Krőzus Kriptonit, a Tiszta Rímekért Óriási Gázsit Elmismásoló Rétegfolyóirat (TRÓGER) irodalmi főpénztárosa/

„... és akkor most újra, Duracell elemekkel, dupladurva sebességgel!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas elemi élelmező/

„Duracell tartósabb ottan,
Rézfejjel határozottan,
Hol a Ház úr talpa murva
Járda miatt dupladurva.”
/Rézfánfütyülő Rigóné Rekettyéssy Rihanna, a Dúrban Altoló Cellatárs (DAC) díjjal kitüntetett koszorús kőszórónő/

„Törjön elő böjti szelem,
s legyen éjjé minden delem,
én e verset lereszelem,
s kiköpöm, vagy félrenyelem.
Rám tör most a töredelem,
ebből lesz a történelem:
(nem csak holmi hiedelem),
Segíts rajtunk Fejedelem!”
/D. György, a költő társtervező cégű mérnökkollégája/

„- Mondd meg sárkány fejedelem,
Hét közül mely fejed elem?! -
- Szól egy emeltszintű lovag -
- Vigyázz, Gyuri Szent ő! Levág!”
/Anonymus Atanáz Arnold, névtelen duplanulla/

„Költő úr, csak óvatosan, nem véletlenül nem szabad elemet lenyelni! Részleges emésztést követően nagyon könnyen összeszorul a gyomra a fél elemtől.” /B. Ádám, a költő világegyetemi végzettségű mérnökkollégája/

„Fél elemnek híg a leve,
Gyomorszottyad, ki ilyt eve!”
/Dr. Omedár, lapos teve/

„Utca végén van egy juh szén elem bolt,
Benne birkát éget Usain L. M. Bolt.”
/falfirka egy jamaikai birkafarm atlétikai stadionjának vécéajtaján/

„Nem, nem, soha! Nem, nem, soha nem olvasok többé Frady Endre verset! Trianont vissza! Vesszen minden! Három tenger mossa Frady Endre tetemét! Vérgőz, verítékszag, könnypatak! Aki magyar, elemtengernagy! Ahogy a Költő mondja:
          Nem kell verses levele!
          Abcúg Frady, le vele!
Csonka magyar asszony nem asszony, egész magyar asszony menyasszony! Ria, ria, havária! Hórukk!” /Puzsér Róbert, elemeire hullott kritikus/

„Egyszer vendégségben megettem másfél tonna napelemet tetőszerkezettel együtt. A házigazda kérésére felöklendeztem és visszaköptem, de addigra a gyomorsavam már napalmpépet csinált belőle.” /Chuck Norris/

2023. július 17., hétfő

Határsértés + ÁFA

Bár az ütős botod acél,
Határőrt csak akkor püföld,
Hogyha szökés közben a cél
Illegális úton kü’föld.

Ha tán visszacsap egy ököl,
Midőn éppen üldöz APEH
(Ős-NAV), aki elől szököl,
Akkor joggal mondod: Na, pech!

Szívet benned őrnagy jegeszt,
Retinádon fénylik stráf át…
Tanulságul fogadd meg ezt:
Mindig fizesd be az ÁFÁ-t!

„Költő úr, maga bevallotta és befizette az ihlet adót, a MÚZSÁ-t (azaz a Művészeket Újszerűen Zsigerelő Adót), he?! Ne képet mutasson, hanem példát! Példának okáért velem lehet okosan beszélni, sőt okosba’ intézkedni… Szabadjára engedett fantáziával gondoljon egy szemtelenül magas összegre és a másfélszeresét észrevétlenül csúsztassa a táskámba, én pedig rögvest elfelejtem, hogy valaha is találkoztunk! Visznemlát!” /Zsaroló Zsugor, adóellenőr és illegális adócsökkentési tanácsadó/

„Költő úr, ez már túlmegy minden határon! Már ahol nem pakoltatják ki a csomagtartót.” /B. Ádám, a költő világegyetemi végzettségű mérnökkollégája/

„Pisztolyomban, ha tár
Tele van, a határ-
-őr nem pakoltat ám,
S szökünk, én és tatám!
Hajatlan tó tar tó,
Tele csomagtartó
Nehézvizes tartály,
S jenki stoppol car-t: Állj!”
/Usábavágyó Usanka, USA imádó ipari kémnő/

„Rám emelte az acélbotját, ekkor ökölkontaktust létesítettem az arcával, mire lefagyott az adócsalás okán disszidálni szándékozó határsértő. Miután a szemgolyójával össze csarnokvizezte a váll-lapomat, letartóztatási intézkedést foganatosítottam. Jelenleg a visszatoloncolás és a visszamenőleges hatályú megadóztatási padlássöprés folyamata van zajlás alatt. Velünk szemben történő packázás kizártnak tekinthető. Az elrettentő példa statuálása evidenciába teendő.” /Csávás Kálmán őrnagy, a Határ Vadász Gárda (HVG) akcióhős szóvivője/

„Az idejét múlta keresztrímek kedvéért nyelvtanilag helytelenné torzított szószörnyek tömkelege! A vers csattanójának szánt becsületes adózásra szóló felhívás kipoentírozása! A jogtalan határsértési erőszakkal szemben alkalmazott jogos határőri erőszak közé egyenlőségjel kitétele! Ironizálás a kőkemény rögvalósággal! Jól szórakozott, költő úr?! Mert mi nem! NEM ENG.!” /Hat Áronné Sertés Seherezádé, az Erőszakos Poézis Ellen Küzdő Őrcsapat (EPEKŐ) gyorsreagálású habteste/

„Adórendszerünk fontos eleme az általános forgalmi adó. Határaink jelentős tényezője a határforgalom. A forgalom fogalma az a fogalom, amely még a fogalmatlanok számára is kohéziót teremt a határsértés és az adóelkerülés fogalmai között. Aki ezen folyamatok közben szárított fűbe harap, annak számára kész is a fog alom. Vajon írás közben minderre gondolt-e a költő? Fogalmam sincs!” /Dr. Káosz Kapitányné Ős Kaotika, fogalomzavarelhárítónő/

„Kedves gyerekek, a költő bácsi a becsületes pénzügyi tudatosság és a becstelen szökdösési brigantiság végtelenben találkozó párhuzamosságáról és a bennünk egymás mellett élő jó és rossz egymás elleni harcáról verselgetett nektek! Ahhoz, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkozzanak, és hogy az egymástól elszakított párok huzamosabb idő után végtelen hosszan ismét együtt lehessenek, ahhoz számtalan határt kell átlépniük, ami érvényes útlevél nélkül könnyen határsértést eredményezhet, bizony! Gyerekek, se határ-, se becsület-, se közszeméremsértők ne legyetek, mert Jézus szeme mindent lát és a visszajövetelekor megöl titeket a szájának a leheletével, úgyhogy jól viselkedjetek! Most pedig a csengetés előtt énekeljétek el ezt a szép verset a ’Felmászott a nyúl a fára’ című nóta dallamára!” /Faék Fikuszné Tompa Titanilla, OKJ-s képzett hit- és erkölcstan tanár/

„A vers egy humoros és ironikus kommentár az adócsalás és a határátlépés témájáról. A költő rímet, ritmust, szójátékot és túlzást használ a komikus hatás eléréséhez. A vers három strófából áll, mindegyik négy sorból. A rímképlet minden strófában AABB. A ritmus többnyire jambikus négysoros, néhány változtatással. A költő félrímeket használ, mint például acél/püföld, ököl/pech és jegeszt/ÁFÁ-t. A költő szójátékot és szóviccet is alkalmaz, mint például az APEH (Ős-NAV), ami az adóhatóság régi nevére utal, és a kü’föld, ami külföldet jelent, de úgy hangzik, mint külföld. A költő túlzást és hiperbolát is használ, mint például azt sugallja, hogy a határőrnek acél botja van, vagy hogy az adócsaló illegálisan menekül külföldre. A vers szarkasztikus hangvételű, és gúnyolja mind az adócsalót, mind az adóhatóságot. A költő azt sugallja, hogy az adócsaló bolond és meggondolatlan, és hogy az adóhatóság erőszakos és elnyomó. A költő azt is sugallja, hogy az adócsaló megérdemli a büntetést a tetteiért. A vers utolsó sora egy erkölcsi tanulság, amely azt tanácsolja az olvasónak, hogy mindig fizessen általános forgalmi adót (ÁFA). Ez a tanulság azonban ironikus is, mert ellentétben áll a vers többi részével, amely bemutatja az adórendszer abszurditását és hiábavalóságát.” /Bing, a mesterséges intelligencia/

„Nem mondhatom azt, hogy Bingó!
Sokat tárgyi tévedsz, Bing, ó!
Vasbotja nem annak vagyon,
Rímképlet is hibás nagyon,
Ököl sem a pechre rímel…
Hazudjam, hogy többi stimmel?
Minek iszik, ki nem bírja?
Bing, do not drink vine and beer! Ja!”
/Jenő, a természetesen intelligens józan paraszt/

„Agresszió nem passzió,
Állítsd meg, ez a misszió.
Hidd el, áfát fizetni jó!
Annál is inkább érdemes befizetni az áfát, mert nagyon büszkék lehetünk rá. Az itteni 27% világrekord...” /M. András, a költő legállandóbb és legáfafizetőbb kommentelője/

„Így van, eM úr, ki nem áfáz,
Előbb-utóbb nagyon ráfáz.
Magyar áfa világrekord,
Államzsebbe sok pénzt behord.
Hogy az hová tűnik osztán?
Pár enyves kéz széjjeloszt tán...”
/egy neve elhallgatását kérő neves lehallgatókészülék díler és kihallgatóművész/

„... akkor nézzünk kicsit szét: merre is érdemes menekülni:
- Keletre nem éri meg, mert háború van, és nem nézik jó szemmel a rubeljobboldali magyarokat.
- Északra és nyugatra rothadó EU van. Ott nincs menekvés a NAV elől; A' pech. Főleg úgy, hogy ott is ferde szemmel néznek ránk - a nem ferdeszeműek is.
- Délre akad EU, de onnan jönnek a "migráncsok". Menekülő emberekkel szembe csak a bátor hősök mennek - én nem vagyok az.
... azt hiszem, inkább (fájó szívvel, de) befizetem az ÁFÁ-t.”
/Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas GDP-segéd/

„Ház úr, így szól Chat GPT:
Magyarnál jobb cseh GDP!
Ufarszin és mene tekel,
ÁFA elől mennetek kell!
Meneküljetek! Meneküljetek!”
/Szerencsétlen Dániel, természetes intelligenciájú áfasújtott próféta és vezérszurkoló/

„Mi ez a szánalmas szellemi pinceomlás, ez az irodalmi közveszélyes hulladék?! Pál apostolnak tövis adatott a testébe, hogy gyötörje, hogy ne a saját erejében bízzon, hanem Isten kegyelmében. Teológusok máig vitatkoznak e tövis mibenlétén. Szerintem nyilvánvaló, hogy egy korabeli Frady Endre bombázta folyamatosan a verseivel és a szerencsétlen hittérítő ezért menekült folyton egyik helyről a másikra! Na, de én hova meneküljek, ha már a zöldhatáron pofán vágnak ököllel a békepárti divatkeresztény rendfenntartók, akik még az ÁFÁ-t is kiverik belőlem?! Frady Endre is túlmegy minden határon, csak az a baj, hogy utána nem marad ott, hanem állandóan visszatér! Mentális migráncs, hüccs ki!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Futóedzés közben gyakran keresztezem a határokat, de ezt csak edzés végén veszem észre arról, hogy határőrös a futószemüvegem.” /Chuck Norris/

2022. május 13., péntek

Pénharmadika tizentek

Töltődik a sok Pech App! Ja
kérem, Tiranától Havan-
-náig Balszerencse Napja
bánatunkra éppen ma van!

Ilyenkor a gyep is lila,
s szánkba tart vak denevér vek-
-torának sebesség nyila,
s megnyílnak a lágyéksérvek.

Robostul az arabica,
Téglaporzik piros paprik-
-a, nemet vált ara bika,
s bogyótlanodnak a kapri-k.

Feketülnek Windows Paint-ek,
magyar futballt tépi balsor-
-sa, s ha meccsnap pont e péntek,
nincs méterkilencre falsor.

Túléljük e napot talán,
imádkozván mázlis szomba-
-tért, hogy ne csípjen meg csalán
s béküljön a mérges gomba!

„Ha a csalfa látszatnak engedve kételkedni kezdenék benne, hogy a magyar ábécé betűinek fenti halmaza hosszas művészi töprengés és józan költői megfontolás eredményeként rendeződött ebbe a magyar szövegnek tűnő halmazba, talán azt javasolnám, hogy a szerző vagy jöjjön le a szerről, vagy kínálja meg az olvasótábort is. De szerencsére nem engedek.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

A költészet nem szer-torna, humán úr, hanem szertelen elme-rengés! Tort ül az én-tudatlan öntudat! Szabad péntek, szabad szombat, szabad asszociációs kapituláció! Olvasótábortűzoltókészüléket minden tűzszakaszhatárőrjárat kézitáskájába! Lia, lia, fekália! Éljen a Péntektizenharmadika Párt!” /Péntek Péterpálné Tizenharmadika Titanilla, a Nemzeti Anarchista Gyíkemberekkel Deheroizált Olvasótáborok Latrina Origójú Gödre (NAGYDOLOG) lokális mélypontja/

„Futballokos nemzetünk építésére szeretném pontosítani méterkilencre álló falsor ill. kilenc méterre álló sorfal valódi távolságát! Mivel a labdarúgás szabályait és a játékkal kapcsolatos méreteket Angliában vetették papírra, így a távolságok a nálunk megszokott einstandolt üveggolyó ill. méter helyett yardban és lábban lettek meghatározva. A labda és a sorfal közötti távolság 10 yard, azaz 9,15 méter. Költő úr, ön teljes 15 centiméter beáldozott a szótagszám oltárán! Hová vezet ez?! A végén még kétszámjegyűnek hazudja az általunk egyszámjegyűnek mondott inflációt! Maga nem az általunk hamisított statisztikának hisz, hanem a saját szemének?! Ez veszélyes! Péntek tizenharmadikán jelentkezik teljes menetfelszereléssel és háromnapi hideg élelemmel a stadionépítő közmunkatáborban! Talán drágább lesz mindezt beszereznie, mintha tavaly vittük volna el, de csak 9,9%-kal, ha siet!” /Csávás Kálmán százaléknagy, az Országos Közmunkatábori Éjjeliőrség (OKÉ) számmisztikai tisztikaszinótojástörője/

„A versezet rettenetes! Tele van undorítóbbnál undorítóbb képzavarokkal! Jómagam elég harcedzett gyomorral rendelkezem, de a lila gyepnél még én is rosszul lettem! Ami sokk, az sokk! NEM ENG.!” /Kéka Zégné Ződ Afű, a Megengedhetetlen Alpáriság Jelenlétének Ontológiai Manifesztációja (MAJOM) című gorillamarketing magazin szineszteziológusa/

„Lila gyep! Ez az! Fessük le azt a zöld mocskot lilára! Újpest jól fest, lilaközpont! Uteoléééééé, Uteoléééé, Uteolééééóóóléééóóólééééééé!!!” /Ute Ati, lila lokálpatrióta/

„Ződ a szívünk, ződ a gyepünk,
Lila majmot ződre verünk!”
/Ződfehér Zénó, a ferencvárosi B-közép nótafája és OKJ-s képzett kerületi kántor/

„Értem én, hogy Frady Endre rendszeresen szükséget érez, klaviatúrát ragad, betűs billentyűket ütöget látszólag véletlenszerű sorrendben, hiszen ez egy igen ritka elmekórtani betegség tünet együttese. A páciens nem fogja fel az általa mások szellemi védvonalaiban okozott kárt, az írásainak a mentális pusztító erejét, viszont megnyugszik egy időre. A probléma abból fakad, hogy miközben a tűzereje és annak hatótávolsága egyre nő, a megnyugvási időtartam egyre csökken. Sürgős és drasztikus pszichopatológiai kezelés hiányában a tömegpusztítás folyamatos és kivédhetetlen lesz. A huszonnegyedik órában vagyunk, hogy eldőljön, mi az erősebb, az emberiség önvédelmi reflexe, vagy Frady Endre irodalmi refluxa. Itt az ideje a nemzetközi vészhelyzet hatályba és Frady Endre hatályon kívülre helyezésének. Nyugiszurit tölts! TŰZ!!!” /Dr. Szigorú Szandokán, az Elmebeteg Poéták Elementáris Hóhányásainak Ótvaros Lymphocytáit Aláaknázó Gárda (EPEHÓLYAG) élcsapattest főorvosa/

„Enjambement, enjambement,
Számba zsemlén kent jam bement!”
/Lekvár Lajos, a szótördelő trafik dzsem dílere/

„Mi ez a szellemi szeméttelepről összeturkált babonamaszlagos fonémazagy?! Nem elég, hogy egyszerre van péntek és tizenharmadika, de én is egyszerre vagyok a monitoromnál az erről a témáról szólni akaró Frady förmedvénnyel! Ha a bedrogozott Csubakka üvöltve versenyt kommunikálna a sárga földig leitatott Dömdödöm szótagismétlő dadaista makogásával, abban nagyságrendekkel több értelem lenne, mint ebben az agyalapi kivagyiságtól betépett szócséplőgép kezelőnek a hagymázas szókupacában! Meddig lehet ezt még maradandó agykárosodás nélkül elviselni?! Posztumusz irodalmi Ignobel-díjat Frady Endrének!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Van, akinek szerencsés nap lesz, pl. anyukámnak, mert születésnapja lesz. És amikor ő született, akkor is péntekre esett május 13.” /M. András, a költő legállandóbb és leganyukaünneplőbb kommentelője/

„Inkább nagy-nagy örömforrás, semmint ciki,
Anyuka, ki péntek tizenharmadiki.”
/XIII. Péntek, XIII. Robinson Crusoe lakatlan szigeti szolgája és udvari költője/

„Angliában a péntek tizenharmadika szerencsés nap, hiszen a Friday eredetileg fry the day, azaz süt a nap, a thirteenth pedig Sir Teens, azaz lovaggá ütött tinédzserek. Azok számára, akiket már fiatalon lovaggá ütöttek, mindig süt a nap, napn't süt?” /Vitéz Tökmagossy Tádé, ősmagyar hétszilvafás szotyolaárusból átképzett angoltanár/

„Error 404 - a komment szekció lefagyott!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas szerencsevadász/

„Négyszáznégyes error
Fájó s peches terror,
Mint kalapács ujjra…
Ház, indítsa újra!”
/Bitman, rendszergazda és digitális denevér/

„A verset és a hozzászólásokat még nekem is nehéz megemésztenem, úgyhogy inkább emésztetlenül hányom ki az egész társaságot a Tejútrendszer közepén frissen lefényképezett fekete lyukba. Hadd legyen egy emlékezetes péntek tizenharmadikájuk!” /Chuck Norris/

„Jaj, ne, Chuck, csak ne ide! Szerinted én akármit képes vagyok benyelni?! Ezt a balszerencsés napot!” /a Tejútrendszer közepén frissen lefényképezett fekete lyuk/

2018. április 13., péntek

Péntek 13

Máma a szerencse balog,
Királynőt üt le a gyalog,
Bástya rosálása gyatra,
S nem érsz haza negyed hatra.

E nap mindenhonnan késel,
Régi dicsőséged késel
Homályban és hasad hasad,
S égből pofont szirti sas ad.

Mentőhordágy csupa rücsök,
Ínyen döf tört szemfog csücsök,
Sürgősségin tömeg gátol…
Aludd át e napot mától!

„Nem rossz, Frady NERtárs, nem rossz, de magától ennél többet vár a szakvezetés! Na, fusson neki még egyszer-kétszer, dobbantson és zamek! Addig is NEM ENG.!” /Trotil Tivald, a Költőket Gályáztató Bizottmány (KGB) főcenzora/

„„[…] Játszani is engedd szép, komoly fiadat!” jut az egyszerű választópolgár eszébe így költészet napjatájt, meg hogy „ […] költőnk nem nyelvtant tanul, sekély e kéj […]” Namostan felmerül a költői kérdés, hogy egyfelől Endre Művészúr tekinthető-e szépnek, mert komolynak aligha, s hogy vajon ezzel diszkvalifikálódott-é a játékra érdemesültek köréből. Másfelől pedig, hogy milyen fokon is készül Ő egész népét tanítani, és hogy ezt mégis hogyan viszonozhatnánk Neki. Mindenesetre mélyen megnyugtató, hogy Frady Endre költészetének minősége legalább olyan stabil és megingathatatlan, mint a választópolgárok bizalma országunk vezetésében. Köszönjük! Ja, hogy péntek 13? Carpe diem, és nyugtával dicsérd!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Hát a verset is messziről ajánlott elkerülni, méltó a naphoz. Ezt maximum Nagy Bandó András tudná úgy előadni, hogy az ne legyen eme rettenet...” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Nagy Bandó András? NBA?! I love this game!” /Michael Jordan, ex-kosárfenomén/

„Hé, senki se vegye a számra a nevemet, mert odamegyek és úgy elverem egy seprőnyéllel, mint fiatal koromban a Kacsa Magazin főszerkesztőjét, aki ütlegelés közben még hápogni is elfelejtett!” /Nagy Bandó András, a nem viccelő humorista/

„Még hogy balszerencse?! Előléptettek és leütöttem a fehér királynőt! Buli vaaaan!!!” /a fekete gyalog/

„Gyalog?! Nem gyalog ütött le, hanem egy sötét paraszt! A védelmemre kirendelt bástya meg ijedtében berosált! Elegem van, lemondok és inkább átállok én is a sötét oldalra!” /a világos királynő/

„Gyere kislány, gyere, a Disco Dark-ban szól már a zene!” /DJ Darth Feró, sötét dalnok/

„A péntek tizenharmadikát hanyatló nyugati fekete macska mágiára és turáni átokra hivatkozva átaludni?! Szorgos közmunka helyett henyélni?! Sürgősségin tömeget vizionálni?! Na, de mit is munkamoralizálok én itt?! Nem kell szirti sas a pofonhoz! Na, tartsa csak ide előbb az egyik, aztán a másik orcáját, hadd érezze mindkét fele baráti szeretetem csattanását! Nem szimulál, feláll! Arccal a kisvasút felé! Irány a lapátos brigád! Lépéééés iiiindulj! Egy-kettő, egy-kettő…” /Csávás Kálmán kétharmadnagy, az Idegesítővé Degradálódott Igriceket Ótvarpusztára Telepítő Alakulat (IDIÓTA) megoldásügyi főbiztosa/

„Péntek tizenharmadikán
Zuhanjon rád nagy pelikán!”
/Újpesti Barnabás, OKJ képzett közjegyző és Frady Endre kortárs költészeti ellenlábasa/

„Szerencse balog?! Hát nekem nem volt szerencsém, mert Murza lovam megcsúszott a sárban, engem meg elfogtak a rác labanc bérencek! Még jó, hogy a lefejezésemet nem éltem túl, mert belehaltam volna a szégyenbe, hogy legyőzött a gaz ellen!” /Béri Balogh Ádám, brigadéros/

„Gaz ellen használjon Dzset márkájú rotációs kapát! Ha most vásárol, ajándékba fűmagot is adunk mellé! Zene a gazda füleinek, amikor a harmonikus kertjében a Dzset rotál!” /Nyikhaj Nyenyő, rotációs kapa ügynök/

„Az aktuális társadalmi tragédiában az olvasót együttérzéssel tegező költő a félős jelenlét paradigmájával ajándékozza meg az abszurd rettegésbe menekülő letargikus tömegeket. A rímek kristálytiszta csengése bongása vidám lélekharangként jelzi közeli vég kezdetét. A költő, szorgos népének szellemi fáklyahordozójaként már látja az alagút végét és mindjárt beér. Könnyezzünk vele együtt!” /Ravatal Rezsőné Temetetlen Teréz, a Gyászfátyolt Öröklő Kaotikus Értelmiség Riadalma (GYÖKÉR) című jajveszékelő versportál főszerkesztője/

„Több ezer év és több tízezer hónap statisztikai megfigyelése és az adatok számítógépes rendszerezése után nagy valószínűséggel kijelenthetjük, hogy minden olyan hónapban, ahol tizenkettedike csütörtökre esik, előfordul péntek tizenharmadika.” /brit tudósok/

„Tegnap egy vitriolos tollkészletben fogadtam anyámmal, hogy péntek tizenharmadika legnagyobb csapása nem a műfogsorrögzítőjének a tévé távirányítójába ragadása, hanem Frady Endre aktuálböffenetének az iderondulása lesz! Nyertem, de nem vagyok boldog! Ha nekem kétharmadom lenne, akkor most visszamenőleges hatállyal bevezetném a Stop Frady törvénycsomagot és ezt az elmeháborodott rímzombit kiutasíttatnám a világegyetemről! Free from Frady!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nálunk Texasban a péntek tizenharmadika nagy szerencséjére nem mer balszerencsét hozni, mert különben addig ütöm, míg szombat tizennegyedike nem lesz belőle.” /Chuck Norris/

2015. december 9., szerda

Peches nap

Megharapott másfél ártány,
Fáj a lábam s nincsen jártány-
-i erőm sem, félájulok,
Főleg, mert öklel egy tulok,
S hogy a zrí legyen jó dilis,
Csócsálgat egy krokodil is.
Fáról viking felkelőnek
Néznek valakik és lőnek,
S ahogy dőlök, tőlem jobbra
Fogvillantva vár egy kobra.
Tigriskarom hátam tépi,
S furkósbottal bajszos népi
Ember agyba-főbe püföl,
S orromban mász’ hadnyi nyű föl.
Hátam mögött kiönt a tó,
Megbüntet az adóható-
-ság és bajnok lesz az UTE…
Hú, de ideg vagyok, hú, te!
Szétvert agyam tejbepapis,
Jól kezdődik ez a nap is!

„A történet természetesen fiktív, ugyanis előbb éri körbe az M0-ás körgyűrű Budapestet, minthogy bajnok lenne az Újpest! Legfeljebb a másodosztályban! Über alles Franzstadt!” /Frady Endre, költőgigász/

„Mit emberkedsz itt, te zöld majom?! Az állam épített nektek egy új stadiont és két kézzel önti belétek a közpénzt és még így is csak bundázással nyeritek a meccseket! Nekem egy pártcsapat kanapészurkolójaként ne huhogjál itt te divatfradista, mert a lila-fehér szöges bakancsommal rálépek a nyelvedre! Bugris!” /Ultraviola Urdung, újpesti cipőfelsőrész készítő kisiparos/

„Értem én költő úr, hogy meglehetősen rossz napja volt, de miért kellett ezt egy még sokkal rosszabb verssel tetéznie? Nem gyógyulgathatott volna egy világtól elzárt osztályon kicsinyég? A súlyos állapotára való tekintettel csupán egy felkiáltójeles NEM ENG.!” /Romvárry Rühöncz, főcenzor/

"Olvasómat egy jó rímért! -
- így Költőnk, olvasó rí: "Mért,
hogy én állom  ma a cechet?!
Rám ragasztották a pechet!"
/F. Péter, önkéntes olvasó és a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Jaj, tervezőm! Számításaim szerint egy egyidejű ártány, tulok, krokodil, mesterlövész, kobra, tigris, bajszos népi ember, hadnyi nyű, kiöntött tó és adóhatósági támadással kezdődő nap túlélési valószínűsége hozzávetőlegesen egy a hárommillió ötszázhuszonhatezer kilencszáznegyvenkettő és félhez. Mivel egy átlagos költő huszonötezer tizenkilenc és fél napot él, száznegyvenszer kellene újjászületnie, hogy ebbe legalább egyszer ne haljon bele! Igen Artu, még akkor is ilyen kevés az esélye, ha esetleg Jedi és vele van az Erő, mert ez utóbbinak Frady Endre esetében még kisebb a valószínűsége.” /3CPO, protokoll droid/

„Micsoda spirituális hérosz, aki ártatlan bűnbakként rímpáronként szenvedi el mindössze egyetlen zokszózuhatag világgá dünnyögésével a velejéig romlott emberiségre kirótt több mint jogos csapások sorozatát! A költő ebben az esetben nem gondolhatott semmit, hiszen oly gyors ostorpattogásokként érték a váratlanul alantas támadások, hogy annyit sem tudott mondani, hogy fraktáltorziós kvantummechanikai divergencia mátrix! Korunk irodalmi géniuszának költészete a koherens lírai erőterek vonzásában és taszításában válik túl kemény eledelből számunkra is fogyasztható versbepapivá. Meghaladhatatlan szépirodalmi elliptika!” /Dr. Tangens Teodorné Líra Lea, interdiszciplináris versmatematikus és prózakibernetikus/

„Anyám szerint – akit első szédületemben elfelejtettem kizárni a dolgozószobámból – ez a vers annyira akciódús, hogy mielőbb meg kéne filmesíteni. Ezzel egyetértek, de csak posztumusz és Frady Endre szerepében Hajdú Péterrel. Egyébként szerintem itt is csak a szokásos költői túlzásról van szó és csupán annyi történt, hogy Frady Endrét vagy fülön csípte egy százkilós BKV ellenőr, vagy a Fradi pálya vizeldéjében tök részegen véletlenül körülmetélte magát a rosszul záródó sliccével. Úúúú, erre még rágondolni is fáj, de ő megérdemelte!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Ha olyan folyóból iszom, amiben krokodilok élnek, akkor mindig hagyom, hogy a parton térdelve ráharapjanak a szemgolyómra, majd hirtelen felállva egy fejmozdulattal behajítom őket a legközelebbi állatkertbe, hogy ne kelljen annyit repülniük.” /Chuck Norris/