A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jég. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jég. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. december 29., csütörtök

Béla búvár bemosással bélelt bravúrja

Hidraulikai törvény,
Ha jég alá ránt az örvény,
Roppant kicsi már az esély,
Hogy erről valaha mesélj.

Ám ha ott van Béla búvár,
Mégsem örök mélabú vár,
Végtelen csönd s totál setét,
Elrontva az ember hetét.

Béla búvár mélyből kiránt
Olajfúrótoronyiránt,
S nagy pofonja örök emlék,
Hogy amivel játssz, az nem lék!

„Gyermekem, a fuldoklásod súlyos teológiai hibába sodort. A halál után nincs se végtelen csönd se totál setét, mert vagy a mennybe kerülsz, ahol örök világosság fényeskedik és az angyalok kara énekli a szférák zenéjét, vagy a pokolba, ahol örök tűz ég és a lángnyelvekben történő gyötrődés okán igen nagy a jajkiáltások zaja. Nagy szerencséd van, hogy ezúttal is megbocsájtok, mert nem tudod, mit cselekszel, amikor blődségeket verselsz.” /az Úr/

„Ó, Uram, a menny és a pokol közül kifelejtetted a purgatóriumot! Igaz, hogy a Szentírásban sehol sem említed, de mi hiánypótlásként betettük, amit elrejtettél előlünk nagy kegyelmedben. Ne aggódj, így sokkal jobban fogynak a bűnbánó cédulák! Bízz bennünk, mi jobban értünk a mammonhoz!” /X. Leó (1475-1521), római pápa/

„Béla búvárt minden tóba!” /M. András, a költő legállandóbb és leglélekbúvárabb kommentelője/

„Mivel a világon nagyjából ötezer Béla van, akiknek talán egy ezrelékük búvár, ugyanakkor körülbelül ötmillió tó, így minden Béla búvárra cirka egymillió tó jut. Büszkék vagyunk magára, eM úr, mert mer nagyon nagyot álmodni! Csak arra vigyázzon, hogy álmodozás közben bele ne essen egy befagyott olajfúrótorony melletti lékbe, ami ráadásul nem is tavon van, hanem tengeren, ahol ritkább a Béla nevű búvár, mint földigilisztában a gerincvelő gyulladás!” /Dr. Jégeralsó Jeremiás, sztochasztikus statisztikus és jeti jégrém/

„eM úr, az ön csodás álma
Oly nagy, hogy belém fagy nyál ma,
Mint frigóba nagy zöld legyek,
Hogy én minden tóban legyek!
Béla kevés, de sok a tó,
Így döntött a Mindenható,
Kinél e tény nem úgy van, van:
Béla-lake ratio's one-one.”
/Bólé Béla, ballada beolvasó bérbemosó búvár/

Nem vagyok műszaki szakember, zsenialitásom másirányú. Lehet, hogy rosszul tudom, de a hidraulikai törvényben nincsen jég. Aztán meg ki az a Béla búvár? A búvár neve Kund. A hidraulika törvénye szerint: Búvár Kund. Olajfúrótoronyiránt. Piha! Ez nem egyértelmű. Ugyanis a fúrótorony így is állhat, úgy is állhat. Erre példa a pisai ferde fúrótorony. Mellőle a tenger valahova visszavonult, a torony pedig kedve szerint dől. Az irányt precízebben kéne meghatározni. Az, amire a költő gondol, azt például így kéne: „kiránt kétszeres vinkli iránt”. A pofon pedig végérvényesen alkotmányellenes. (Annak ellenére, hogy jelenleg nincs alkotmányunk.)” /Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb és legmásbanzseniálisabb olajfúrótorony szakértő kommentelője/

„Nyuggerapó leleplezett!
Ki gondolta, hogy még él a
Földön ily elmeszerkezet,
Aki rájön, Kund nem Béla?!”
/Álbéla Kund, nehéz gyermekkorú könnyűbúvár és veterán vinkli víztelenítő/

„A vinkli egy derékszögű sarok (vö. ficak!), tehát kétszeres vinkli egy 180°-os irányváltás, azaz egy teljes pálfordulás. Vagyis amikor valaki a keresztvízbe nyomva fuldokolni kezd, az metamorfózisba kezd a túlélés reményében, azaz megtér és elindul fölfelé. Így lesz a vizes árok örvénye örök érvényű.” /Pálkata Péter, páternoszter pucoló és prózai pancsoló/

„Lehet, hogy Béla búvár pofonja alkotmányellenes, de adott esetben hasznosabb, mint bármi más. Sajnos vannak, akik csak az erőből értenek (vö. posztszovjet parlamenti politikusok).” /Anton Szemjonovics Makarenko (1888-1939), szovjet író és pedagógus/

„Nem értem! Tavaly télen kiragasztottam egy A LÉK NEM JÁTÉK! feliratú figyelmeztető plakátot a jégre, de idén decemberre eltűnt! Ki lophatta el és miért?!” /Tömb Tódor, az olajfúrótorony tűz- és munkavédelmi felelőse/

„Búvár Kund sír a sírjában, hogy kukabúvár Béláról ilyen mű született! Már csak az a kérdés, hogy a bútól vagy a nevetéstől sír szegény! Béláim, gondolkodjunk!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas lélekbúvár/

„Ház úr, hol a Kund úr sírja?
Látja, ahogy telesírja
Csontváza, mert nincs már zsírja?
Ön fura kommentet ír, ja!
Ház úr, ha a fagyos tél a
Víz alatt éri és fél a
Fulladástól, mint egy méla
Ló, nem jön jól búvár Béla?!”
/Búvárkund Bödönné Balsors Belladonna, bélaszerű bokorrímlőnő/

„Búék ettől nem lesznek Bélák
De a nevetéstől sem leszünk némák!
Boldog Újévet minden kommentelőnek!”
/Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas Boldog Újévi Kommentelő/

„Mit csinál, Dr. Ház, még eteti is a trollt?! Hogy lehetne boldog a kommentelők új éve, amíg ez a fejre eséstől lékelt koponyájú és légörvénytől kifolyt agyvizű orbitális kretén minden ártatlan olvasó tudatalattijába befurakodva öl, butít és nyomorba dönt?! A covid, a pestis, a kolera, a fekete himlő és a spanyolnátha együtt nem zúdítanak az emberiségre akkora pusztítást, mint Frady Endre lassú és gyötrelmes szellemi kínhalált okozó úgynevezett életműve! Anyám emlékére esküszöm, hogy inkább kötném a szemgolyóimat magasfeszültségű légvezetékhez, mint ilyen rímroggyant szóokádékok látványához!” /Puzsér Róbert, kritikus és a Boldogan Örvendező Filantrópok Frady Endre Nélküli Esztendeinek Társasága (BÖFFENET) megmondóembere/

„Megkértem a Fentieket, hogy jövőre már ne kelljen Frady Endre verseket olvasnom és szerencsére meghallgatásra találtam. Nyugodhatok békében!” /Edson Arantes do Nascimento azaz Pelé (1940-2022), háromszoros világbajnok brazil labdarúgó/

„Az emberek azért fulladnak bele a vízbe, mert oxigénre van szükségük. Nekem nincs szükségem oxigénre. Az oxigénnek van szüksége rám.” /Chuck Norris/

2019. január 24., csütörtök

Elementáris eblíra

Aggódik egy kissé Zelma,
Hogy az ebe bevizel ma,
Ezért viszi ki a télbe,
S kalapjába fú a szél be.

- Ó, jaj, nem tesz jót az agynak,
Ha füleim jéggé fagynak!
Abból lenne pity és puty ám,
Úgyhogy vizelj fültőn, kutyám!

Ám az eblé hamar jégül,
Sárga dárdává fagy végül,
S általdöfi Zelma agyát,
Aki halálhör’g egy nagy ÁÁÁÁÁ…-t.

„ÁÁÁÁÁÁ!!! NEM ENG.! ÁÁÁÁÁÁ!!! NEM ENG.! ÁÁÁÁÁÁ!!! NEM ENG.!” /Haláltusay Huba, a Bármilyen Alkotást Rendeletileg Osztályozó Minisztérium (BAROM) főcenzor helyettese/

„Mi ez a baromság? Ezt most komoly? Vizelj fültőn? Hát meg is érdemli sorsát... Darwin díjas haláleset. Kiégtem, de egy jó is volt a versben: legalább rövid.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„A testmeleg vizelet rövid távon felmelegítő hatású lehet, s mint ilyen, életmentő, de pl. mínusz 40-50 fokban már pár arasz röppálya közben is jéggé fagy. Sima fizika, reál úr!” /F. Endre, költőgigász/

„Mínusz 40-50 fokban a vakarcs megdöglik, mire kijut az utcára...” / P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Hacsak nincs rajta jegesmedveszőr mellényke, jeticipő és rozmárbőr sapka...” / F. Endre, költőgigász/

„Néhány konzervatív esztéta eszméletvesztése és pár Newtonnál leragadt fizikatanár fanyalgása mit sem változtat azon, hogy maga Gulágotmegjárt Iván Gyenyiszovics se érzékeltethette volna hűbben az igazi tél szépségeit.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„В Сибири очень холодно!” /Gulágotmegjárt Iván Gyenyiszovics, fakutya díler/

„A Zelma név a héber eredetű Szalóme és a germán eredetű Anzelma német alakjának becézéséből önállósult. Jelentése: nem ismert. Ez utóbbi nem azt jelenti, hogy azt jelenti, hogy nem ismert, hanem azt jelenti, hogy nem tudjuk, mit jelent.” /Dr. Tudálék Tivald, az Állami Tudományok Országos Központja (ÁTOK) főigazgatója/

„Kikérem magamnak, hogy a névnapomon a nevemmel szórakozzanak! Egyébként sincsen kutyám, de ha lenne, télen akkor is fülvédős sapkában mennék le sétáltatni! Ez a vers meg olyan, mint a boci, boci tarka: se füle, se farka!” /Pelenkai Elekné Bevi Zelma, betanított sűrített tej tubusolónő/

„A kutyák kertes házba valók, ahol vizelhetnek az udvaron, nem pedig ide a lakótelepre, ahol rossz esetben eláztatják az alattuk lakókat, oszt’ szellőztethetünk!” /Ventilátor Vendelné Agyhúgy Aranka, nyugdíjas panelproletárné és alsó lakó/

„Eblé jégül?! Jégül, mi?! Jégül! ÁÁÁÁÁ… hogy Zelmát idézzem! Halál a kozmopolita bolsevik nyelvellenforradalmárokra!” /Rudolf Rattler, nyugalmazott nyelvtannáci/

„A naturalista ruszticizmus diszkrét bájának önfeledt nyelvi ficamokban tobzódó mestere, a kutyafuttában költés koronázatlan királya, a miabánatértnemjutottezmégsenkimásnakazeszébe rácsodálkoztatás katalizátora, Frady Endre, ismét megugorja a tőle megszokott, ám szinte már-már mégis megszokhatatlan világszínvonal fölöttiséget. Amiről ő nem alkot, arról valószínűleg nem is érdemes. Amit ő nem ír meg, azt ne írja meg senki! Feleim, adjunk hálát, hogy az Úr minket Frady Endre kortársának teremtett! Tánc!” /Hanyatthomloki Hóbelevancné Irgumburgum Immakuláta, a Frady Endre Gyógyhatású Elementaritását Népszerűsítő Club (FEGYENC) függetlenített főtitkárnője/

„Mi ez a pusztító szégyentelenkedés?! Mi ez a gondatlanságból elkövetett semmitmondás?! Anyám szerint reménykeltő, hogy ennek a minősített senkinek már a többedik verse (VERSE?!?!?!) is halálhörgéssel fejeződött be, ami esetleg önbeteljesítő jóslatként visszahull rá, mint égbe köpő eszkimóra a jégtömbbé fagyott nyála. Bízzunk benne, hogy Frady Endre kihalásához nem kell megvárnunk a Föld mágneses pólusainak köpönyegforgatásából adódó világvégét!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Áve Róbert! Ne aggódj, hamarabb végez vele a köpönyegében megforgatott tőröm!” /Márciusi Dusán, a Te Isfiam Brutus Intézet (TIBI) véradási főelőadója/

„Az rendben van, hogy végezni kell Frady Endrével, de minek ehhez tőr? Simán agyonverem a nyomorult koboldot a szempillámmal!” /Chuck Norris/

2017. április 20., csütörtök

Áprilisi havas eső

Áprilisi havas esőt
Ritkán látunk hullni le, sőt
Mondhatni, hogy talán soha,
Mert ez már a tavasz, noha
Fúnak hideg szovjet szelek,
S tátott szájba hólét nyelek.

Lenyelem az ingyen hólét,
Ez aztán az eastern jólét!
Egy-két nap s megérem már azt,
Tavaszi szél jeget áraszt,
S hát én immár rágom, rágom
Fagyott virágom, virágom?!

Hóvirághő mínusz öt lett?!
Hé, e pót-tél nem jó ötlet!
Nyári gumim jégen vásik
S nincs a raktáramon másik!
Illa berek, nádak erek,
Mi jöhet még, hóemberek?!

„Az egyre komolyabb munkaerőhiány orvoslására pompás ötlet a letelepedési kötvényt vásárló hóemberek honosítása. Főleg építőipari, vendéglátói, számítástechnikai, ill. hidegháborús tapasztalatokkal rendelkező hóembereket várunk. Velük meg tudjuk állítani Brüsszelt! Magyarország erősödik!” /Sznómen Szilárdné Sznówumen Szidónia, a Hóemberi Erőforrások Minisztériumának ideológiai szakállamtitkára/

„Szakállam titkára?! Rájöttek a szakállam titkára? Pedig nincs semmilyen titka, hacsak az nem, hogy születésem óta nem érte olló.” /Sánta Klaus alias Télapó/

„'Soha sincs jó idő, mindig esik az eső!' A meteorológiailag konzervatív városi szabadverselő kalandjai az időjárással - gondolhatnánk, ha nem tudnánk, hogy focista előélettel Frady Endre (és járműve) gyakorlatilag érzéketlen az időjárásra. Marad tehát a szokásos magyarázat, hogy kezdetben voltak a rímek...” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Szabadverselő?! Én, aki lubickolok a rímekben és szőrén ülöm meg a prozódiát?! Ez vérigebb sértés, mintha leújpestiztek volna! Humán úr, nevezze meg a segédigéit!” /Frady Endre, költőgigász/

„A szabályozatlan liberális brüsszelita időjárás legyengíti az iszapszilárd ősmagyar tavaszhoz szokott immunrendszerünket és életveszélyes a légutainkra is! Ahogy a halhatatlan emlékű hunszittya költő, néhai Nyeregalatti Nyihámor írta:
   EU nátha támad prüsszel!
   Hozzánk hóeséssel gyüssz el?!
   Ezért állítunk meg, Brüsszel!
Vesszen az unió! Éljen a langymeleg illiberális ősállam!” /özv. Nyeregalatti Nyihámorné Békemenet Butélia, nyugdíjas tömbházmesterné/

„Mi van, nyanya?! Ki szokott hozzá az ősmagyar tavaszhoz?! Ne lássam anyámat toronyórával láncreakcióba lépni, ha nem zúzom vesekövön ezt az agresszív nyuggert, ha még egyszer a szájára veszi a becsületes zugivásban megőszült nevemet!” /Iszap Szilárd, OKJ-s képzésű tánc- és illemtanár/

Jaj, már megint egy fanyalgó belvárosi álértelmiségi léhűtő! Hát miből van maga, zugköltőcske, cukorból?! Itt az ideje egy kis kötelező atomerőmű építési közmunkának, hogy megtudja, hogy hol lakik a magyarok istene! Holnap hólapáttal és háromnapi hideg élelemmel jelentkezik a paksi felvételi irodán!” /Ner Néró, a Közmunkássá Alakító Málenkíj Robot Alapítvány (KAMRA) inspirációs menedzsere/

„Az a már-már emberfeletti sebesség, amivel a költő lereagálta és megverselte a tavaszba toccsanó telet, mindenki más esetében felvetné a tiltott ajzószerek használatának esélyét, ám egy korszakos géniusz esetében nyugodtan feltételezhetjük a szimpla zsenialitást. Mi olvasók csak egyet tehetünk: Világnézetünktől függően hálát adhatunk a szerencsés sorsnak, vagy a Teremtőnek, hogy az aktuállíra koronázatlan királyának, Frady Endrének a kortársai lehetünk! Tánc!” /Sejderutyutyu Sebőné Ihaj Ilonka, Palakék Pillelábú Parnasszus c. világirodalmi versportál meghatározó alakja/

„Mi ez a hervasztó identitás álság?! Mi ez a rügyakasztó hóemberiség elleni bűncselekmény?! Mi ez a pusztító líraterror?! Nem elég, hogy anyámnak tegnap sílécet kellett kötnie az orgonaszedéshez, én meg csak úgy jutottam el a munkahelyemre, hogy elordítottam az autóm elől a havat, erre ez a lelki szegénységben megőszült szóhányó rímpecér még versbe is trancsírozza, újfent miszlikbe szabdalva ezzel a magyar irodalmat! Közös nemzeti inzultációval állítsuk meg Frady Endrét!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Eredetileg itt Texasban gyülekeztek a hófelhők, de átfújtam őket Európába. Hogy miért? Közötök?!” /Chuck Norris/

2016. december 12., hétfő

Decembernek elején...

Decembernek elején
Húz a cudar delej, én
Pedig kissé rezegek,
S szállnak felém bezzeg!-ek:


Bezzeg régen hidegebb
Volt és a sok rideg eb
Hót hányt, mert a vizelet
Ívének jég íze lett!”

Bezzeg a nagy Balaton
Sem csak egy kis falaton
Fagyott be ott Aligán,
Hanem faltól falig ám!”

„Kanyarodó cica tört
Bezzeg el, s ha Ica tőrt
Markolt, keze jegesült,
Mint mirelit gebesült!”

„Ma már nincs, hogy betemet
Nagy hó álló tetemet,
Bezzeg fagytak térdek el
Anno...” ASSZED ÉRDEKEL?!

Bezzeg régen a költők még igazi költők voltak, akik még tudtak valódi verseket írni, és hófehérek között európaiként az igazat mondták, nem csak a valódit! Olvassa őket, műköltő úr, tanuljon tőlük szorgalmasan! Ha szerencsénk van, addig sem ír!” /Halánték Hubáné Bezzeg Butélia, a Keményfedelű Kacagány című szépirodalmi nosztalgialap kevés olvasóinak egyike/

„Na, gyerekek, a mai órán elemzendő műben a költő a sosemvolt múltat fetisizáló bezzegelés ellen veszi fel a harcot. A vers eleje egyben december eleje is, ám ez mégsem jelenti azt, mintha a vers és a december egylényegű, azaz homo-uzion lenne, de még csak homo-iuzion sem, hiszen még csak nem is hasonlítanak egymásra. A december ugyanis hosszú ugyan, de nyomtalanul elillan, míg ez a poézis bár rövidke, de örökre bennfelejti kéz- és lábnyomát lelkünk halhatatlanokat őrző panteonjának gyorsan kötő cementfalába. Na, ki tudná megmondani, hogy mit gondolt a költő? Hornyák?” /Lelkes Lajosné Cizella Cecília, a Homályfalva Alsói Lovag Szittya Ajtony Gimnázium (HALSZAG) magyar-történelem szakos tanára és hólapátoló idénymunkás/

„Asszed érdekel?!” /Hornyák Hunor, a gimnázium focicsapatának centere és többszörös ifjúsági orvhorgász bajnok/

„Hogy merészelsz így beszélni a tanárnővel?! Ülj le, te… Zsivány! Egyes!” /Dárdai Védőr, a pont abban a pillanatban belépő osztályfőnök és a Halálcsillag Étterem idényszakácsa/

„Rogue One! The New Star Wars Story! Buy your ticket now!” /Coming Soon, amerikai filmproducer/

„Kikérem magamnak a ’bezzeg régen hidegebb volt’ állítást, mintha életemben valaha is 36 Celsius, azaz 96,8 Fahrenheit alá ment volna a hőmérsékletem! Csak a filmvásznon voltam hidegvérű, meg amióta meghaltam! Különben is tiltakozom, hogy fonetikusan és kisbetűvel írják a nevemet, mint a nemecsek ernőét! Az általam vezetett Amerikai Egyesült Államok mégsem egy gittegylet!” /néhai Ronald Reagan, amerikai ex-elnök/

„Gittegyletnek ugyan gittegylet, de mivel én a puszta létemmel mindenkitől megvédem, így szuperhatalomnak tűnik. Nagy mázlijuk, hogy halhatatlan vagyok!” /Chuck Norris/

„Chuck Norrisért már többször is elmentem, de mindig eltörte valamimet!” /a Halál/

„Költő úr, én vizuális alkatú pszichológusként a mellékelt illusztrációhoz szólnék hozzá érdemben. A nagy hidegben kanyarodva ridegen törő macska és a levegőben rúddá fagyott vizelete által megemelt eb ötlete egy alsó tagozatos általános iskolás szintjét idézi, míg a rajz kivitelezése egy középső csoportos óvodásét. Ezek szerint ön szellemileg vagy visszamaradt sok évtizednyit, vagy előreszaladt és már az időskori demencia idült jeleit mutatja. Az ön szabadlábon történő alkotói tevékenysége a magyar elmegyógyintézeti férőhelyek eléggé el nem ítélhető drasztikus csökkentésének a bűne. Sürgősen kezeltesse magát! Várom a szakrendelésemen! Addig is inkább igyon, mint alkosson, mert magának már úgyis mindegy, de nekünk nagyon nem!” /Dr. Borissza Petúrné Bánki Pupilla, a Gyogyósok Országos Gyógyító Intézete (GYOGYI) pszichotraumatológusa/

„Ennek a nem tudom minek a szakszerű kritizálása elől inkább a nekem is alanyi jogon járó évi rendes szabadságomba menekülök. Elemezze ezt a szutykos téli latyaklítát az, akinek két anyja van! Nekem szerencsére csak egy, de anyám szerint ez inkább balszerencse, mert nekem már a kezdetektől akkora arcom volt, hogy ketten talán könnyebben megszültek volna. Most mérges rám, mert szombat este megnéztem az Istenek a fejükre estek ismétlését és ő emiatt nem láthatta az X-Faktort! Na, az a műsor egy krigli csavarlazító kortyolgatása közben nézve majdnem olyan káros az agyra, mint Frady Endre! De csak majdnem!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Tisztelt Költő úr!
bravo!
bekanyarodtunk a célegyenesbe?
ez már nem egy balladácska Arany-szín zsineggel
Petri Gy-bá készíti Önnek a stokit maga mellett
meglássa Költő úr, ott lesz igazán globális a felmelegedés!
ASSZED ÉRDEKEL –ben már-már korunk és létünk gigantikus szummázata csapódik tűhegyes jégkristályként a pofánkba !!!!!!
bravo, bravo bravo !!!
emelem kalapom XX2-k század költészete előtt
ti – ti –ti – ti … „
/B. Tibor, a költő ex-mérnökkollégája/