A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csók. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. szeptember 5., hétfő

Szívemen van...

(népdal)

Táncoló népi figura (a szerző felvétele)

Szívemen van három zárom,
Csókkal nyitja mindet párom.
Ajka édes, mint a lépes
Méz és szívet nyitni képes.

Szemhéjamba lakat akadt,
Üvöltöttem, úgy fájt a katt!
Kipcsak kisangyalom szittya
Lendületű csókja nyitja.

Számba zárat retesz betesz,
Rosszabb, mint a diabetesz!
Drágám szerint diabétesz,
S csókja cukorbeteggé tesz.

Noé vagyok, bárkazárka
Foglya! Ócska héber márka.
Nejem agg, mint az országút…
Frady, nyelj fát, kemény ágút!

Szívemben ág-késem! Késem
Mindenhonnan s még sincs „Hé!!!” sem.
Nép sorsommal együtt érez…
Mér’ holt? Mér’ így? Mér’ vers? Mér’ ez?

(népi tortánc!)

„Népdal, költő úr, népdal?! A népdal attól népdal, hogy a nép írta! De ezt nem a nép írta, ezt maga írta! Maga most nép lett egyszerre?! Hogy a rét essen a testére! NEM ENG.!” /Népi Napóleon, a Bukolikusan Lengedező Igricillatú Körökben Költögető Fűzfapoéták Archaikusan Népi Galerije (BLIKKFANG) c. irodalmi terápiacsoport önjelölt cenzora/

„Népdalunknak nincsen párja,
Aki magyar, mind ezt járja,
Rütyütyüsen feszül izma,
S szakad róla rámás csizma!

Rámás csizma szakad róla,
Röfögve dől disznóóla,
Kisangyalom, ihaj-csuhaj,
Izzadjon mind, aki duhaj!

Tyű!”

/somberekszenthabakukfurmányi tájjellegű kirúgós/

„Éljen a mai magyar népdal! Tudnék rá népdalszerű dallamot is alkotni, csak legyen, aki elénekli!” /M. András, a költő legállandóbb és legnépdalszerűbbdallamalkotóbb kommentelője/

„El mi, M. úr, el mi! Heti
Dalunk ez a népnemzeti!
Hogyha kapunk elég zsetont,
Torokhangunk repeszt betont!”
/Tóth Gabi és Pataky Attila, nemzeti népdalnokok/

„A könnyeket törölgetem... "De miért?" - jöhetne egyből a klasszikus kérdés.” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas könnyező házigomba/

„Miért, Ház úr, miért?! CSAK! Házigombát kérek könnyekkel! Rázva, nem keverve!” /Chuck, Kip Chuck/

„Nyúltagyamra leszállt az éj,
Ez a dal, számomra rejtély.
A Noé is kissé kába,
Vissza is megy a bárkába.
Kipcsak, szittya kisangyalom,
Hangod helyett fagyim nyalom.” 
/Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb és legnyúltagyúbb kommentelője/

Judre: Nyumu gyákli
(besenyő népdal)
Azta cc derpu hali,
Kivü ho bunyerceg li,
Szepi geprus nyam nyam é?
Hzret kláris, ged: öűnyamé!
 /Nyuggerapó gyűjteményéből/

„Nyuggerapó, hangod nyalom,
Rímeidből van egy halom,
S hangodat, ha kiereszted,
Grammy-díj jő, úgyhogy ezt tedd!”
/Botfül Botond, bizánci besenyő beatzenekar basszusgitárosa és babiloni balalajkaverseny bukméker/

„Mit keresek én egy ilyen kretén magyar népdalban?! Az igaz, hogy a magyaroknak is én vagyok a közös őse, de ezt miért így hálálják meg?! Milyen állatot tettem a bárkába, amit nem kellett volna?! Pannon pumát vagy hun hiénát?! Vagy a legyek?! Vagy ne legyek?! Ahogy a halálom utáni bökversben szerepelt:
          Lakmároznak Noén legyek!
          Gusztustalan! No, én megyek!
Ez fáj, hogy még a tetememmel is gondoskodtam ezekről a mindenki által lenézett szerencsétlenekről?! Mindegy, utánam az özönvíz!” /Noé, betanított ó-héber bárkaács és állatéletmentő/

„Mi ez a népdalnak álcázott szellemi vérgőz?! Ki ez a lelakatolt agyú irodalmi szippantóskocsi töltelék?! Hogy lehet úgy írni a szerelemről, mintha odakozmált csülkös pacal lenne ácskapocs körettel?! És mit keres Noé egy ilyen kretén magyar népdalban?! És mit keres Frady Endre költőként?! Melyik háttérhatalmi dögkútásó médiacelebkör pénzeli ezt a rímhányó kotorékebet, hogy csomókat kössön az idegrendszeremre?! Lehet, hogy Frady Endre picivel talán okosabb egy korallnál, de egy egész korallzátony már simán lenyomná bármilyen intellektuális vetélkedőben! Ne lássam a nem létező Dugovics Tituszt lassítva toronyugrani, ha nem ordítom már a Fr betűkombináció meghallásának pillanatában, hogy NEEEEEM!!!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Ha én népdalt írok, az olyan tökéletes, hogy mindenki tudja, hogy én írtam, de senki sem mer szólni.” /Chuck Norris/

2019. július 1., hétfő

Békamese

- Izzadt lábnak híg a leve! – kurjantotta Gombás őrvezető és egy önfeledt mozdulattal kiöntötte a focizásban átizzadt surranója tartalmát a harmadik emeleti körlet ablakán. A miazmás lé egyenest ráfröccsent az épület árnyékában éppen egy szőke herceggel csókolózó királylányra, aki ettől azon nyomban békává változott.
- Valami baj lehet velem! – gondolta a döbbent herceg – Mostanában a nők a szerelmem hatására valahogy megváltoznak és többnyire nem előnyükre. Itt az ideje felkeresnem az udvari pszichológusunkat!
- Brek-brek! – könnyezte békául a pórul járt királylány, miközben alig tudott elugrani a fejvesztve menekülő királyfi lovának patái elől.
- Mi senkit nem hagyunk az út szélén! – jelentette ki egy arra kószáló dakota törzsfőnök és külső rüszttel becsavarta a békalányt az út menti árokba.
- Ach, nein! – kiáltotta az út menti árokból egy máig harcoló német alakulat utolsó életben maradt tagja, az öreg Wasserkopf Zugführer, majd rálőtt a békára, de a puskája szerencsére csütörtököt mondott. Ekkor elővette az egyetlen megmaradt kézigránátját, de a pont akkor a helyszínen táborozó állatvédő hiperaktivisták kicsavarták a kezéből. Kicsit túl is csavarták, úgyhogy a felkarja elvált az alkarjától, de hát egy száznégy éves aggastyánnak a sok nyavalyája között már fel sem tűnik az ilyen apróság. A seregben különben is azt tanulta, hogy „A katona nem fáj, csak úgy érzi!”.
- Hány éves maga, öregapám, hogy még ennyi ereje van vérengzeni? – kérdezte az egyik hiperaktivista.
- Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál, így elárulom neked, hogy én már olyan öreg vagyok, hogyha megbetegszem, akkor nem orvost hívnak hozzám, hanem régészt. – sóhajtotta a harmadik birodalom utolsó mohikánja és végelgyengült.
- Jaj, meghalt! Ezt fel kell dolgoznom! – gondolta egyszerre a hiperaktivista és a békává vált királylány, úgyhogy együtt indultak el közös körzeti pszichológusuk, Dr. Torony iránt.
- A doktor úr jelenleg nem fogad senkit, mert Londonban rendel. – mondta egy unott asszisztensnő, majd sietve visszatemetkezett a „Könnyen, gyorsan angolul” című gyorstalpaló nyelvkönyvébe.
- És mikor jön vissza? – kérdezte a már egyáltalán nem hiper aktivista a békalány nevében is.
- Talán majd a következő életében. – vetette oda unottan a hölgy – De okvetlenül megkérdezem tőle, amint én is kiérek. Hová küldjem a választ? – kérdezte a jól ismert „ne felelj, mert sikítok!” hangsúllyal.
- Most mi legyen? – kérdezte a békától a passzivistává züllött fiatalember, ám mire az belekezdett volna a „Csókolj meg!” elmutogatásába, már el is indult az országban maradt egyetlen jól megfizetett pszichológusnak, az udvarinak a rendelője felé. Mire odaértek, már hosszú sorokban kígyóztak a szerelmi bánatú királyfik, a magukat túl komolyan vevő udvari bolondok, a sörhasú fitneszguruk, a visszadobott kéziratú elsőkönyves szerzők, a rivaldafényből kiesett celebek, a napvilágra került cölibek, a kápók és a kópék, a Batmanek és a bitmanók, sivárak és a sóvárok, Hófehérke és a hét törpe, Ali baba és a negyven rabló, valamint két ember kivételével mindenki más.
Ez a két ember, Gombás őrvezető és a dakota törzsfőnök, a pszichológiai kataklizma idején gondtalanul lábteniszeztek a laktanya gyakorlóterén.
- Elég, nem bírom látni ezt a szenvedő embertömeget! – sikoltotta az udvari pszichológus, majd kivetette magát a palota szuterénablakán és elgurult világgá.
- Na, ezzel is csak kevesebben vagyunk! – töprengett a kétéltű királylány és kiugrált a lábtenisz pályára, ahol az izzadó lábú hadfi 6-4, 2-6, 6-3 után 2-1-re vezetett és ő adogatott. Labdája a dakota törzsfőnök ólábai között védhetetlenül vágódott az alapvonalra.
- GÓÓÓÓL! – ordította az őrvezető nyakába ugorva a békalyány és megcsókolta a potenciális megmentőjét.
- GÓÓÓÓL! – ordította az őrvezető is és visszacsókolta…
…a következő pillanatban két béka csókolózott a porban. Egy majdnem bájos és egy szörnyen büdös lábú.
- Na, ugye, hogy én nyertem! – lopta el a labdát a dakota törzsfőnök és hazaugrott enni.
Aznap békapörkölt volt vacsorára…

2014. május 5., hétfő

Első szerelem

Bömléd, a bús bölény borongósan bandukolt a bazsalikomillatú bodzaligetben. Bánatában már az sem érdekelte, hogy a bodzaliget miért nem bodzaillatú. Magányos volt és a magányos bölényeket hidegen hagyja a botanika.
Megrögzött álmodozó volt és most is álmot kergetett, egy álmában látott bölénylány csodálatos álomképét. Reménytelennek érezte, hogy egy ilyen gyönyörű lény a valóságban is létezzen és ő rátaláljon. Dülledt bivalybarna szemét elfutotta a könny és egy félliteres csepp a fűben heverő varangyos békalányra esett, aki megsajnálta Bömlédet és így szólt hozzá:
- Ha megcsókolsz, teljesítem szíved titkos kívánságát!
A bölényt undor fogta el és nagyot fújtatva beletérdelt a béka combjába. A varangy fájdalmában elugorva nagyot toccsant egy kősziklán és csodák csodájára hirtelen az álombéli bölénylánnyá változott.
- Na, a csók helyett a medvepuszi is megteszi! – akarta volna mondani gúnyosan Bömléd, de ámulatában a torkán akadt az irónia. Ott állt előtte a gyönyörű baromarcú lány! Csendesen kérődzött, igen jámbor fajta volt.
Bömléd dalolni kezdett:
- Baromarcú lány, mindig gondolj rám, baromarcú lány!
Ének közben a szerelméhez hajolt és a záró felkiáltójel után megcsókolta. Pár másodperc elteltével a bájos baromarcú álomlány visszaváltozott békává és brekegve beugrott a közeli tóba, ahol kezelőorvosa és gyógyszerésze tanácsa ellenére bekapta egy gyomorfekélyes, ám falánk krokodil és ebbe a fegyelmezetlenségébe bele is pusztult. Az önfeledt örökösök addig marakodtak egymással, míg a víz vérré nem változott és mindenfelé megcsócsált krokodilvégtagok nem lebegtek, de az álomittas Bömléd mindezt észre sem vette:
- Az első édes szerelmes csókot feledni többé nem lehet! – dalolta romantikus világfájdalommal, majd beleügetett a naplementébe.
- Au! - jajdult fel a naplemente – baromi fájdalmas dolog ez az első szerelem!