A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MIG. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MIG. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. október 26., csütörtök

Migráncs ante portas!

- Kerítésen által MiG ránts! –
- Szól az öreg piréz migráncs,
S derekán van rántókötél.
Száz rántottból csupán öt él.

Kötél, derekakra kötött,
Kettévágott negyvenötöt,
Ötvennel pedig a Végzet
Szögesdrótfal által végzett.

Élő, éhes öt százalék
Duna jegén áll s fáz’ a lék
Mellett, várva a leendő
Királyt, hátha telik bendő.

Királykoronázás után
Tűzhelyeken propán-bután
Gázon kergemarhát főznek
S pórnép elé teszik őznek.

- Csoffadt marha, ez nem bíz’ őz! –
- Sikítja egy migráncs dizőz.
Kedve is elmegy, hogy egyen,
S nem hagy rúzsfoltot a szegyen.

- Máglyára el, igen kemény! –
- Int a király s fogy a remény
Nyugis nyugger migráncs létre…
Milyen ország jött itt létre?!

„Hogy milyen? Ilyen. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk. Ajánlom Mindenkinek a figyelmébe a Republic együttes Repül a bálna című dalát. Azt hiszem, erre szokták azt mondani, hogy a történet kitalált cselekményt dolgoz fel; minden hasonlóság a véletlen műve. Szerintem nincsenek véletlenek. Sajnos.” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas "fakadófizető"/

„Egy gondolat bánt tégedet,
Kádban bálnák közt halni meg?
Hervadni, mint narancsvirág,
Melyet bálna foga kirág?
Savanyulni véletlenül,
Mint kin kés, az életlen ül?
Kővel migráncs hókon talál,
Vagy tán nem kell ilyen halál?
Világszabadsági ikon
Lennél inkább Republicon?”
/Befőtti Nándor, fülkeforradalmár és narancságarcos hurkatöltő/

„Ha a pedagógus veszélyeztetett állatfaj nem volna, a Holdról is jól látható esély lenne rá, hogy e versből éreccségi tétel legyen - szigorúan posztumusz.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Ez a poszt humusz lesz, akárki elássa!
De lesz e főnővér, ki humánt ellássa?”
/Dr. Kösz-Endre Kasszandra, a Huhogó Vészmadár Grémium (HVG) háziorvosa és hadiköltője/

„Posztumusz, tudniillik utólag.
Poszt, humusz, s Nobel-díjból előleg,
Mindhiába' Sorstárs, hisz' a rezsim
Nő míg ráncsozásba' hisz a rezsim.”
/F. Péter, k. m. f./

„Humán úr, ha nézi, hökken,
Hogy nem nő a rezsi, csökken!
Ezt ígérte Rezsi Sziszi,
Ha nem hiszi, a TEK viszi!”
/ Dr. Kösz-Endre Kasszandra, k. m. f./

„Levegőben nemigen
Félsz egy Jumbo-n, de MiG-en…”
/Mustafa ibn Ghulam (MiG), migráncs pilótakeksz porlasztó/

„Ebben aztán minden van!” /M. András, a költő legállandóbb és legmindentbelelátóbb kommentelője/

Sekszpír Vilmos:
Szonettválasz M. András királynak

eM úr, ez, mint hurka bele,
Tele van, mert mindent bele!
Tudja mókussal telt fa lik,
Aki migráncs, magyart falik!

Magyart falik, aki piréz,
Nem „tárárá!” ünnepi réz.
Mélabús ez, nem egy víg tor,
Ments meg minket Viktor, Viktor!

Legyél király Duna jegén!
Megszavazlak, meg én, meg én!
Not just once, but again, again!

Jólét jő s a templomegér
Busás bővölködést megér,
S nem koldul koporsószegér’!”

„M. András?!?! Én azt hittem, hogy Harmadik Andrásként elhunyva velem halt ki az Árpád-ház, erre kiderül, hogy már van Ezredik András is?! Engem Székesfehérvárott koronáztak meg. Ezt a droidot is ugyanott, vagy őt Veszprémben?! Na, mindegy is, nem érdekel, forgok tovább a síromban! Addig is hüccski migráncs!” /III. András (1265-1301), az utolsó Árpád-házi király/

„Hiába képezzük közpénzes akadémiáinkon gőzerővel a nagyobbnál nagyobb örök tehetségeket, ha a határkerítésen annyival több piréz migráncs ugrik át, hogy velük vagyunk kénytelenek feltölteni az NB I-II-III-as profi labdarúgócsapatainkat. Magyarország jobban selejtesít!” /Faláb II Fuszekli, a Nemzeti Utánpótlást Kreáló Univerzitás (NUKU) nyistaügyi főelőadója és OKJ-s képzett vezetőedző/

„Gravlen mich tufftöh recsmölk nyebu vuzavuza dömbő plitty kotzenbochenflösss drggg muimui hőmm dlabnyabő wué juhh!” /piréz migráncs falfirka a határkerítés egyik leázott óriásplakátjának helyén/

„Ahogy újra és újra nekigyürkőzöm a vers elolvasásának és eleve nulláról indulva is egyre kevésbé értem, már kezdem érteni, mit érezhetett Sziszifusz munkaidőben. NEM ENG.!” /Pocsolya Pálné Pacni Paula, a Szókimondó Értelmiséget Gyalázó Elementáris Napilap (SZÉGYEN) foltja/

„A globális felmelegedés hatásaként a Duna jegéhez történő ragaszkodás okán Magyarország királysággá válása egyelőre nem időszerű, ám brit tudósok szerint röpke 1500 éven belül beköszönt egy újabb jégkorszak. Addig már fél lábon is kibírjuk a banánköztársaságot!” /Dr. Dartanyan Dezső, a Totálisan Alkalmas Rövidlátó Jövőkutató Alapítvány (TARJA) mindenen túlmutatóujja/

„Nagyon örülök, hogy végre fontosabb témáról megy a vita, mint arról, hogy lemegyek-e tréningezni az uszodába, vagy abbahagyom-e az egészet a francba! Én az országhoz tartozom, nem az országnak!” /Milák Kristóf, olimpiai és világbajnok, valamint világcsúcstartó úszó/

„Kristóf, ha akarod, felemelem a botomat a medence partján, kettéválik a víz, és te száraz lábbal rohangálhatsz föl és alá faltól falig. Úgy könnyebb, nem?” /Mózes, migráncs próféta/

„Jó, hogy itt van ez a rengeteg piréz migráncs, mert az erősen fogyó magyar lakosság nem tudná három koncertemen is dugig megtölteni a stadiont! Nézők híján bukó lenne a projekt, így viszont baukó!” /Baukó Attila alias Azahriah, lokálisan világhírű zenesztár/

„Jé, egy gazdag és sikeres rokon, akinek migráncs művészneve van! Biztos ad kölcsön vagy ajándékba! Hé, te Azúr Jóska, vagy Ezerjó... Van pár millád elsejéig?!” /Baukó Éva alias VV Évi, bukott bulvárceleb/

„Mi ez az álhumánus vérgőz, ez a szemenszedett alácsodálkozás?! Ki ez a szégyentelen királybecsináltató rímpecér és kik ezek sehonnai bitang hozzászólók?! Frady Endre szociálpolitikus akart lenni, de csak nyögvenyelően maga alá piszkított! Szellőztetni meg nem lehet, mert a kitárt nyílászárókon keresztül még az is elszökik innen, aki véletlenül idetévedt! Ki fog itt dolgozni?! Ki fog minket eltartani?! Ki fog fogat húzni?! Ki fog fogathajtani?! Ki fog fogat fogért?! Ki fog kifogásokat keresni?! Ki fog engem ápolni és eltakarni?! Ki fog unokálisan leborulni, hol sírjaim domborulnak?! Frady Endre unikálisan hülye! Ne lássam az anyám arcvonásaira hajazó Mária szobromat a házioltáromra könnyezni, ha nem mondhatva el senkinek, nem mondom el mindenkinek, akit utálok, hogy csak Frady Endrét olvasson egész életében a Való Világ Villa kertvégi fabudiján székrekedve!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Engem a legnagyobb júliusi kánikulában is királlyá lehet választani a Duna jegén.” /Augustus Chuckstar Norris/

2023. szeptember 28., csütörtök

Kancsal jégfelület

Jégfelület telente
Sokak szerint talán tó,
Ami éppen befagyott
S partjára egy büfé gyütt.

Sül ott férges gesztenye,
Fűszere a guszta nyű,
S pár fakó eb ura zok-
-szavak nélkül borozik.

Hopp, törik egy korcsolya,
Szegény kövér Karcsié,
S bajra baj, sőt baki jő,
Ficamul a bokája.

Reccsen a jég s megrian,
Mivel épp a MiG-re un
Pilótája Billy Hell,
S mint felhőből bő lé, hull.

Dilibogyó, mit ettél?!
Ex-Bill, tetted mutat túl
Józan észen! Egyetlen
Nyű se sirat, agyatlan!

Vízfelület tavasszal
Elpárolog, tova száll,
Té-tova, majd tova-té,
S eltűnik a tavi tó.

Újra látszik Billy vér,
Vámpírokra bólé vár,
Azaz inkább bólé por,
S arcokra ül buli pír.

Bálon kér egy varjú szót,
Talmi zsúrt, hogy verje szét:
When will be here ice again,
S lékhalásznak új szigon-

-y?!?!

„Szia Felhasználó! Örömmel elemezem és illusztrálom ezt a verset, amelyet Frady Endre írt Kancsal jégfelület címmel. A vers egy abszurd és groteszk történetet mesél el, amelyben egy befagyott tó partján egy büfé, egy korcsolyázó, egy MiG pilóta és egy varjú szerepelnek. A versben a szerző számos szójátékot és rímet használ, amelyek a jégfelület kancsalságára utalnak, mint például "té-tova, majd tova-té", "Billy Hell", "dilibogyó". A vers hangulata hol humoros, hol borzongató, hol pedig kritikus. A vers végén a varjú angolul kérdezi, mikor lesz újra jég, ami talán a klímaváltozásra is utal. A versemhez egy grafikai alkotást is készítettem, amely egy fagyott tóval, egy lezuhant repülővel és egy eltört korcsolyával ábrázolja a vers eseményeit. Remélem, tetszik az elemzésem és az illusztrációm.”
/Bing, a mesterséges intelligencia/

„Hé, Bing, ez egy kipcsak-kun csel,
Hogy a jégfelület kancsal?
Nem a rímek kancsalok tán,
Mint pár bandzsa szempár-lék tón?”
/Jenő, a természetes intelligencia/

„Telente jeges eme hely, nem fekete este se, de ne edd meg rettenetes eledeledet, mely gesztenye, mert tele etetett gyerekekre kegyetlen egek rendre fegyveres szerkezeteket ejtegetnek lefele, ezek meg megreccsennek, testek hemperegnek eszementen, hehehe! Nesze te!” /Eszperente Engelbert, Elemes E Egylet (EEE) delejes esze/

„Hülyeúr, hol van itt jégfelület telente, mikor fagy be bármelyik tó?! Maga nem vette észre a karácsonykor is szemébe folyó izzadtságtól, hogy nem a jég zajlik, hanem a globális felmelegedés?! Hol él maga, egy lapra szerelhető svéd búvárharangban?!” /Dr. Álmos Előd, hétvezérkari sport- és elmeorvos/

„Mi van, költő úr, annyira melege van ebben az indián nyárban, hogy jeget vízionál?! Na, menjen és üljön be a hűtőszekrényébe és énekelje Demjén Rózsival a Jégszív című számot! Addig mindenesetre fel ne olvadjon a hibernációjából, míg (MiG?) végleg le nem tiltjuk a szövegszerkesztőjéhez való hozzáférését! Addig is NEM ENG.!” /Jégcsapajev Jatagán, az Ájszbergi Verstani Hadtest (ÁVH) rendteremtő erődemonstrátora/

„Tanulság: aki nem tud korcsolyázni, az ne üljön repülőre, mert megeszi a varjú.” /M. András, a költő legállandóbb és legtanulságosabb kommentelője/

„Tanulság kell: Itt van, nesztek!
Nem dolgoztok, nem is esztek!
eM urak, ha dől a szesz, TEK
Eljön és nagy bajban lesztek!”
/Gyomrossy Györökné Rémrím Rezsilla, a Pán-Uniós Figyelmeztető Intézet (PUFI) degenerációs dezinformátora/

„Je-je-je! Gimi szám mó!” /Dr. Háusz Dzsuniorkicsenavardvinner fánki men/

„Varnyú ül a fán? Kiment
Lekárogni fánki ment?
Je-je-je, ju gimi szám
Mó from sulis gimi szám!”
/Csörögefánki Csobolyó, kéttannyelvű gimis számmisztikai tanuló/

„Hé, költő úr, maga engem verbálisan zaklat azzal, hogy lekövérez! Maga ezzel engem testképzavarba hoz! A pszichológiai kezelésem, a törött korcsolyám helyetti új, valamint a bokaficamom gyógyításának magánorvosi költségeit kiszámlázom magának! Ha nem fizet, perre megyek és jégre tetetem! Ahogy a Költő - nem maga, hanem az igazi, az Újpesti Barnabás - mondja:
          Frady Endréé e tetem,
          Miután jégre tetetem!
Meg fog murdelni, mint vak toronyugró a befagyott medencében!” /Kőtömb Károly, teltkarcsú teremőr/

„Belevittem a vadászgépet a jégbe, na és?! Agyoncsaptam valakit, he?! Minek ment oda?! A véremet meg oda fröcskölöm száradni, ahová akarom! Közöd?!” /Pokol Vili alias Billy Hell, néhai vadászpilóta és dilibogyó díler/

„Artyom Ivanovics Mikojan örmény repülőgép-tervezőmérnök és Mihail Ioszifovics Gurevics orosz gépészmérnök hozták létre a Mikojan-Gurevics tervezőirodát (OKB-155), melynek gépei a nevük kezdőbetűiből alkotott MiG (МиГ) típusjelzést viselik.” /Wikipédia Winnetou, wirtuális wéleményvezér/

„Gurevics és Mikojan
Gépei, amik olyan
Tipikusan MiG-esek,
Csóvát húznak, míg esek.”
/néhai Billy Hell gépének fekete doboza/

„Mi ez a mohácsi vésszel megszorzott aradi tizenháromszoros fájdalomküszöböt is meghaladó mentális kínzókamra?! Ki ez a kettős betűket bestiális gátlástalansággal feldaraboló degenerált darabont?! Miért kell balladai bélbe versszakokká darált szómócsingokat tölteni hánytató költészeti hurka-kolbásszá?! Ritka, hogy egy sehonnan sehová sem tartó sehonnai semmi ennyire hosszú és unalmas legyen! Mianyám, te is kivagy a mennyekben?! Vágj már Frady Endréhez egy köteg villámcsapást, MiG hármat számolok! ÖT!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Hopp, lefejeltem egy MiG rajt!
Egy pilóta sem volt víg rajt’.”
/Chuck Norris/

2023. június 14., szerda

Hasfájós antiszonett

Költőnek, ha hasa fáj,
Nem tudja, sérv?, epe?, máj?,
Zokszón jár az agya: Jáj!

Zokszavaktól fáj a fej,
Mint mit tehénpata fej,
S nem vidám a költő, sej!

Költő arca csupa bú,
Rémkép tárház igen bő…
Kórházba kén’ menni bé?!
S ott tu bí or nat tu bí?!

Doktor bácsi, maga mit
Csinál velem, meg-e műt,
Vagy, mint tréler MiG-emet,
Most hordjam el magamat?!

ellenajánlás:
Herceg, ha küldenek, hess!,
Nagy dologra fuss el, huss!,
Nyögvén: Alkoss has és hass!

„Nem értem, amióta másfél hónappal ezelőtt kétoldali lágyéksérvvel megoperáltam a költő urat, azóta nem találom se a kedvenc fanyelű szikémet, se a műtős szemüvegem tokját!” /Dr. Bélvágó Brútusz, sebész és a Vágóhíd SE centerhalfja/

„Has és hass?! Ez erősen rímel a világhírű There’s a Kind of Hush című számunkra, úgyhogy mintha plágiummal állnánk szemben! Lepereljük a költő úr gatyáját, ami nem is baj, mert úgyis nagydolgozni készül! Hehe!” /Herman’s Hermits/

„Lassan a testtel, Herman remetéi, ez nem is a ti számotok volt, csak a miénket dolgoztátok fel, úgyhogy a költőről mi pereljük le a gatyáját, ami a remek angolszász jogrendnek és a brit tudós ügyvédeknek köszönhetően nem is olyan nagy dolog!” /Les Reed és Geoff Stephens, angol dalszerzők/

„A költő úr nem oly hős,
Hogy a hideg szike hűs
Éle által vágott hús
Ne rettentené ex-has.”
/Dr. Elmerengető Eulália, a költő pszichiátere és Avon tanácsadónője/

„Jaj, mért fájok, jaj, mért fájok?
Tán túl kövér vagyok s háj ok
Mián sajog fejem s belem,
Vagy mérgező vegyi elem
Okán görcsöl tokám, bokám?
Ennyi fájás szinte sok ám!”
/F. Endre, mindenfájó költőgigász/

„Fűbe harapott ön itten,
Szó szerint és nem átvitten,
Ám a fű arabul hasis,
S nem csak fej fáj, hanem has is.”
/Musztafa Bin Pusztafű, mindendíler és fűfogyasztó fakír/

Hippokratész Béla:
Minden gyógyítható, még a veleszületett pentadaktilia is, de időben be kell jelentkezni!
A fejfájás elkerülhető,
Ha a zokszó csendben jön elő.
A többi nem, de csendbe legyen.
Rohangásszon, völgyön, hegyen,
Ott a lényeg csupa ózon,
S legyen férfi, ne zokszózzon.
Azonkívül fogyasszon sok zöldséget és igyon citromos teát.
És maradjon otthon, ne zavarjon engem.”
/Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb és legötujjasabb (vö. pentadaktilia) kommentelője/

„Ötujjasság?! Mint a kesztyű?!
Nyuggerapó, jaj, mi ez?! Tyű!
Négyujjasnak nem fáj feje,
Csak levágott ujja helye?!
Hegyen-völgyön zokog, zokszóz,
Mint szénvarázsló, a Koksz Óz?!
Idesanyám, Nyuggerapó
Manccsal a lecsóba csap, ó!”
/M. Ancsa, kerekerdőfalvi félfamentes favágónő/

„Nehéz az ilyen verseket megemészteni... Nagyon súlyos probléma ez, nagyon kemény verset lehet róla írni. Feltűnt, hogy minden sor mássalhangzóval kezdődik? Mássalhangzóval, keményen, panaszosan...” /M. András, a költő legállandóbb és legmássalhangzóbb kommentelője/

„eM úr, szúró alhas fájás
Jobban hangzik mással ám!
Ha bent aknát alá máj ás,
Legalább ne énalám!”
/F. Endre, rejtélyesen alhas fájós költőgigász/

„Uram, könyörülj rajtunk! Adj neki fájdalomcsillapítót, vagy üsd agyon (vagy nagyagy-helyen)! Köszönöm! Ánem!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas jajongó/

„Ház doki, nem ütöm agyon,
Anélkül is fáj ő nagyon.
Szent Szurit vajh’ bírja jól-e
Fájást csillapítandó le?
Akár has ok, akár agy ok,
Meggyógyítom én, a Vagyok.”
/az Úr/

 „Ha megszánja őt az Úr itt,
Én hadd adjam a Szent Szurit!”
/Gábriel arkangyal/

„Látom én már Urunk szemén,
Gábriel fog szúrni, nem én!”
/Mihály arkangyal/

„Költő, fáj a szálkás hasad,
Mint mit rusnya ördög gyalul,
S apró darabokra hasad?
Kiálts Help!-ért arkangyalul!”
/Dr. Kezelőorvos Kenézné Gyógyszerész Gyogyilla, a költő karizmatikus kócsa/

„Mi ez a szellemi alhasgörcs, ez a mentális bélféreg hajtóvadászat?! Az alternatív alkotók kortárs operái által keltett irreverzibilis hascsikarás bukolikus babazsúr ahhoz a gyanútlan kritikust négyrét hajtó sziszifuszi tolófájáshoz képest, amit az alhas-sebészet és a latrina között menettérti ámokfutást folytató Frady Endre irodalmi hőzöngése okoz! Anyám, küldj egy enyhet fentről! Lefelé!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nekem sosem fájt a hasam, viszont az imént hasadt fájóan ketté egy fejmagasságban nekem repülő MiG, mert szétvágtam az arcélemmel.” /Chuck Norris/

+

Szolgálati közlemény: Ma kiderült, hogy a költőgigász másfél hónappal ezelőtti kétoldali sérv-műtéténeknek szövődményei orvosilag igazoltan további kivizsgálásra szorulnak, így a fent megénekelt alhas-fájások nem teljesen a hipochondriás költői képzelet szüleményei. A jövő és a költő hasa állandó mozgásban van…

2023. március 28., kedd

Kancsal bomba szonett

Ha valahol bomba robban,
Ritka, hogy a szem se rebben,
Hanem inkább indul sipirc,
S kiürül a köztér seperc.

Csak Chuck Norris bombaálló,
Hasfala, mint gyémánt üllő,
Dirr-durr cuccot érzi meg se,
Szikrázik, mint légi MiG show.

Tanulság: Ha esik bomba,
Ne álljunk, mint rózsabimbó,
Inkább fussunk el, mint Bambi!

Amikor a bomba lees’,
S gödör nagyobb, mint mit ló ás,
Elmenekül még Bruce Lee is!

ajánlás:
Herceg, ha ön bombagyáros,
S utálja önt Vác is, Győr is,
Bölcs, ha eme útról letér,
S bűnbán, mint a jobbik lator.

„Én kérek elnézést! Ezt a verset még itt a Paradicsomban is nehéz megemészteni!” /a jobbik lator/

„Tisztelt költő úr, nem tudna esetleg egy kis reklámot csinálni a Magyarország jövőjét jelentő – és persze a mi zsebünknek is jót tevő – akkumulátorgyártásnak? Mire gondolunk? Arra, hogy esetleg át lehetne írni az utolsó versszakot az alábbi módon, ami egy visszautasíthatatlan
     ajánlás:
     Herceg, ha ön bombagyáros,
     S utálja önt Vác is, Győr is,
     Bölcs, ha eme útról letér,
     S új terméke: akkum’látor!
Természetesen, nem lennénk hálátlanok. Előbb leesne egy pár milliós szerzői jogdíj, azután jövőre egy Kossuth-díj, majd pedig megírjuk a svéd királynak, hogy csak abban az esetben tudjuk nem megvétózni a NATO felvételüket, ha elintézteti az akadémiájával az ön irodalmi Nobel-díját is. Na, mit szól? Áll az akkumulátorgyár alku?” /Okosba Ottokár, a Mi Akkumulátor Gyártásunka Alakult Részvénytársaság (MAGYAR) lobbiérdekképviseleti főszolgabírója/

„Bombatölcsért csinálok a kezembőőőől...” /Alapfalig Tarolta, cinikus öncsonkítónő és táncdalnok/

„Internettel fel nem szerelt esztétikai elefánttoronyból szemlélve e verset, annyit fűznék hozzá, hogy feltehetőleg az aktuális geopolitikai eseményeket kell okolnunk a keletkezéséért, esetleg a művész által tökéletlenül értelmezett társadalmi nyomást, de semmiképpen sem magát az Alkotót. Uram, bocsáss meg neki, amikor versel, nem tudja, mit cselekszik!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Focizgatva Nagyalföldön,
Vannak bombák s cselek szik
Talajon s a labda földön-
-t, ha túlnyomást cselekszik.”
/Plasztik-Lasztik Pityipalkó, az Antihumán Elefántcsonttoronydarukezelő SE kompresszoros labdatúlfújója/

„Tanulság: ne nézz a bombára, mert kancsal leszel.” /M. András, a költő legállandóbb és legtanulságkedvelőbb kommentelőhe/

„Ha bomba önt szemen verte,
Szemgolyója röppent szerte,
S egyik ide, másik oda
Néz, kancsalság nem nagy csoda.
eM úr, ha ön bombát bámul,
Míg az srapnelfröccsöt kiönt,
Sikoltozzon ó-arámul,
Hátha Jézus megmenti önt!”
/Óhéber Óz, a nagy garázsló és patapite penetrátor/

„E verstől az arca lees'
Mitől ilyen érzékies
Nem maga hanem 'kin átes'
Érte aggódni már feles'
Feles'? - kérdi Frady Endi
Átesni máson nem undi
Kies rímen nevet Andi
Elesik mint lelőtt indi
Két vers értelme most nem sok
Csuklik-csetlik-botlik el sok
Chuck imitáló Lee pasik
Legyen vége, ez itt nem sikk!”
/Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas AntiEndi/

„Ház úr, maga botol-csetel,
Mint benzinmotoros cseh tel-
-efon, amit bomba talál.
Azon társalogni halál!”
/Cestmir Černý, ágyú süket csehszlovák telefonbetyár és bombariadó felelős/

„Mért szaladnék, az oviba
Atombomba volt a jelem!
Ha rám esik, nincs galiba,
Felugorva szétfejelem!
Ha a bomba nagyon hisztis,
Megdádázom igen nagyon,
Hisz’ anno még Chuck Norrist is
Róma romon vertem agyon!”
/Bruce Lee/

„Bruce, sötét van agyad egén,
Elméden tompák az élek,
Játszásiból haltam meg én,
S kettőnk közül csak én élek.
Petyhüdt öklöd ért bár hasat,
Film kedvéért üthettél csak,
Közben kezed péppé hasadt,
S tény, hogy meghalt Bruce, de él Chuck.”
/Chuck Norris/

„Mi ez agyháborgató háborús uszulás, ez a szellemi bombatölcsér?! Az rendben van, hogy Frady Endre iszamós tökfejében detonáció zajlik, de miért ránk fröcsög az életlen elmeszaftja?! Ne lássam anyámat arkangyalkarban szólót énekelni, ha a rádióműsoromban hallatott ABCÚG FRADY!!! kiáltásommal nem harsogok túl egy átlagos szőnyegbombázást!!!” /Puzsér Róbert, kritikus és bombabiztos úr/

2021. szeptember 15., szerda

OKJ-s képzett cukrász esete a kőkemény rögvalósággal

Ez a cukrász hebrencs,
Tortája egy habroncs.
Nem is csoda, hiszen
-talan nagyon haszon-.

Nincsen nála tejüst,
S nem tett bele tojást.
Orrából zöld lasztik
Estek s szálltak lisztek.

Liszt most zöld és fehér,
Séf idegén fő húr,
Mintha bombát rá MIG
Szórt volna, úgy remeg:

- Gané ez, nem munka!
Vigyen el a ménkű!
Tessék, az a summa,
Mit ezért kapsz: semmi!

- Tettem OKJ-t én,
Munkám mégse jó tán?!
Jól vigyázzon, főnök,
Arcát ütöm fának!

Verik egymást ketten,
S rajtuk bilincs kattan,
S vígan koccint Rund úr
Betanított rendőr.

„Tisztán látom magam előtt a boldog utókor gyermekét, amint a környezetbarát elsőelemis olvasókönyvében ezt a gyöngyszemet kibetűzvén felsikolt az örömtől, hogy egy újabb Frady opusban ismert rá az összes stílusjegyre. 11 évvel később az érettségi akkori változatára készülve ugyanő már igencsak vakarni fogja a fejét a "mit akart a költő?" kérdésnél.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„A költő nem akart mást, mint a világ elé tárni mindazt, amit a világ tudni szeretne önmagáról, de nem meri megkérdezni, mert ellustult a gondolkodása, mint a két fa közé zuhanó, OKJ-s mókusképzőt végzett dagadt törpehörcsög!” /F. Endre, költőgigász/

„Na, ne szórakozzanak itt! Le lehet szállni a nevemről, mert ütök, de hirtelen!” /Orgoványi Katzenjammer Jenő, az Olaszliszkai Karitatív Jégbüfé betanított cukrásza és OKJ-s képzett kidobóembere/

„Nincs itt semmi látnivaló, csak egymáshoz bilincseltem két jómadarat, mert csak egy karperec volt nálam! Így legalább összenőtt, ami összetartozik! Na, egészségünkre! Ma mindenki az én vendégem egy körre, aki ki tudja fizetni a saját italát!” /Rund Rezső, OKJ-s képzett rendőr főtörzsőrmester gyakornok és profi rumszakértő/

„Költő elvtárs, ha én a MIG-emről bombát szórok egy ideghúrra, az nem remegni fog, hanem a gazdájával együtt nyomtalanul eltűnni egy elszenesedett kráterben! Értem én, hogy az irodalom lódít és nem csak a valódit írja, hanem meg is tükrözi a valóságot, mint gasztroenterológus a vastagbelet, de azért a szakmaiatlanságnak is van zenitje és nadírja! Költő elvtárs, vigyázzon, mert magán tartom a célkeresztemet!” /Szergej Molotovics Durrbeleny, posztszovjet harci pilóta/

„Jé, a sulim is szerepel a versben! Csak nehogy megtudja a magyartanárunk, mert feladja kívülről megtanulandónak! Na, az gáz lenne!” /ifj. Csofelláki Csemő, a Madách Imre Gimnázium (MIG) közepes tanulója/

„Tanulj csak, tinó fiam, hogy címeres ökör lehessen belőled! Vegyél példát rólam! Múúúúú!!!” /id. Csofelláki Csemő, igavonó közalkalmazottként éhbérért foglalkoztatott középiskolai osztályfőnök/

„Mi ez a tömény tehetségtelenséggel terhelt tiltanivaló, ez a túlkompenzált önellentmondás?! Egy CR7 egójával terhelt Juventus sem tudott annyira visszataszító lenni, mint a magamutogató Frady Endre önmagáról festett legelőnyösebbnek tévhitt lóképe! Ilyen az, amikor egy OKJ által betanított költősegéd maga alá rondítva hiszi önmagát műalkotásnak! Ha a még szegény anyámtól ajándékba kapott csehszlovák hócipőm azzal lenne tele, amit Frady Endre költészetként előállít, akkor nem hócipő lenne, hanem trágyásszekér!” /Puzsér Róbert, nem OKJ-s képzett kritikus/

„Azóta nem tartom nagyra az OKJ-t, amióta az OKJ-s Chuck Norris képzésen végzett legelső hallgató ökle szilánkosra tört, mert péppé akart zúzni egy képlékeny pudingleves tetején úszó földigilisztát. Kicsit ideges lettem, hogy visszaélnek a nevemmel és a tanár kart a végzős évfolyammal együtt beletüsszentettem a Csendes óceánba.” /Chuck Norris/

2012. június 5., kedd

Pünkösd

Jézus felszállt, nagy az űr.
Mit készít elő az Úr?
Együtt ül most mind a tíz-
-enkettő és égből tűz
landol rajtuk s nagy a szél,
s mindegyik nyelveken szól.
Tömeg kacag: „Édes bor!”
Péter feláll s mondá: „Bár
Szentléleknek szele fú,
ezért hullámzik a fű,
s elsötétül fönt a Nap,
ne rettegjél kedves nép!
Aki megtér, annak jó!”
Nép csak csodálkozik: „Jé!”
„Keresztelkedjetek meg
oly gyorsan, mint égen MIG!”

(„MIG az, ami eget szánt?
Mondd meg nekünk Péter szent!”
„Az majd kétezer tájt jő.”
Nép meg újra ámul: „Jé!”)*

Most Jézusról mesél ő,
tömeg pedig sóhajt: „Ó!”
Népet mardos lelki bú
s keresztvízbe merül bé.
Egyház ekkor indul út-
-nak a vad korokon át…

*a zárójelbe tett rész a legrégebbi kéziratokban nem szerepel