2014. július 17., csütörtök

Reneszánsz

- A reneszánszomat élem! – rikkantotta minden lihegés nélkül a 96 esztendős Sipoly bá’ és egy csukafejessel belekezdett a második 10 kilométeres pillangó sprintjébe. A Hanyi Istók Sportuszoda lelátójáról ketten figyelték.
- Gratulálok, doktor úr! Úgy tűnik, hogy az új dop… hmmm… étrend kiegészítő hatása minden képzeletet felülmúl. Az öreg pár hónapja még gyógyíthatatlan tüdőbajban és krónikus izomsorvadásban szenvedett, már majdnem meg is volt rendelve az akciós kínai hamvasztó urnája, most pedig minden megerőltetés nélkül döntögeti a világcsúcsokat. Hihetetlen! – hüledezett Csobánczy Csömény, az úszók szövetségi kapitánya.
- Hát igen, ez a polipzsírban oldott cethere koncentrátum csodákat művel! – mosolygott Dr. Kénkövi Kund, az Őszi Alkony Öregek Otthona főorvosa, aki nem mellesleg a Nemzeti Doppingellenes Központ (NDK) tudományos kutatójaként, e fedőszerv védelme alatt egy kicsi, ám annál elszántabb tudóscsoport élén vette fel a versenyt a világ legnagyobb sportnemzeteinek tiltott ajzószer készítőivel.
- Очень хорошая вода! – mászott ki elégedetten a vízből Iván Kozirev egykori öntőmunkás, az Összorosz Nyűttacél Művek vezérigazgatója.
- Wada*?! – sikoltott ijedten Csobánczy Csömény és a vízen járva kiszaladt az uszodából.
- Na, úgy látszik, hogy stikában ő is beszippantott pár grammot a galileai apostolbogár kivonatból! – kuncogott Kénkövi doki.
- Reneszánsz, dokikám, reneszánsz! – integetett mind a nyolc karjával Sipoly bá’ és a hátán lévő lyukból bő vízpárát lövellt a lelátóra. Egy pillanatra elgondolkodni látszott. – Mondja, doktor úr, normálisak ezek a rajtam esett változások? – cuppogott a szilás fogsorával.
- Nagyon helyesen teszi Sipoly bácsi, hogy a kockázatokról és mellékhatásokról kezelőorvosát és gyógyszerészét kérdezi meg, azaz engem!
- És mi a válasz? – türelmetlenkedett az elállatiasodni látszó kísérleti alany.
- Csoda tudja! – vont vállat Dr. Kénkövi Kund és gyors léptekkel elhagyta az országot.
- Doktor Csoda! Csoda doktor! – hörögte partra vetett halként Sipoly bá’.
- Polipzsír, cethere koncentrátum, galileai apostolbogár kivonat, reneszánsz…  - suttogta az okostelefonjába Iván Kozirev a KGB titkos doppingügynöke, majd visszadobta a vízbe a már erősen légszomjazó Sipoly bá’-t.
- Спасибо! – szedte össze maradék orosztudását Sipoly bá’.
- Не за что! – biccentett az orosz kém, majd tűnődve felsóhajtott - Что это ренессанс?!

*World Anti-Doping Agency

2 megjegyzés:

  1. Szpászibá bálsoje! No, a kedves prózával próbálkozó proletárgyerekek most végre elrettentő példát kaptak, mi történhet akkor, ha valaki egy óvatlan pillanatban Kafka műveket, Havronyina nyelvkönyveket meg Blikk főcímeket szór a nagy hadronütköztetőbe. Gyerekek! Soha ne próbáljátok meg ezt otthon! Vagy ha mégis, akkor előtte írjatok ki magatoknak saját novellapályázatot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ááá, táváris Füredi! Két egykori proletárgyerek, Szergej és Vlagyimir, az imént bújt bele a bőrkabátjába, és most éppen a fekete Volgába bújnak bele, hogy elindulhassanak innen a Havronyina úlicából Önt felkeresendő. Lesz nagy hadronütköztetés, meg kafkai Blikk főcím!!! :)

      Törlés