2011. szeptember 30., péntek

Rúgócsiga


Nem eszik a csiga egért,
Mert szájába be sem férne.
Ennyit főhősünk bár megért,
Mégis hetykén kiált: Mér’ ne?!

Nosza, rúgja haslábával,
S csápütleggel szeleteli!
Eme galád tette rávall,
S egérrel lesz bele teli.

2011. szeptember 29., csütörtök

Járatlan Út


Járatlan Út, a tompacsok törzsfőnökének ideológiai kétbalkeze, önmagát halottnak tettetve feküdt a járt út mellett és hallgatózott. Pont úgy, ahogyan mintegy harminc évvel ezelőtt a Lomonoszov Egyetem baráti és testvéri törzseknek fenntartott Partizán Szakán tanulta. Halottnak tettetésből Stirlic professzornál ugyan csak négyesre szigorlatozott, de hát ötöst az igazi halottak közül is csak a Nagy Honvédő Háború elesettjei kaphattak.
Járatlan Út egyszer csak lépteket hallott. Két lépt beszélgetett, de Járatlan Út megértette őket, mert szerencsére nem a lépt nyelvet használták, hanem az oroszt. Igaz, azt viszont lépt akcentussal. Hát igen, valamikor a tompacsok mellett a léptek törzse is a Lomonoszov Egyetemen taníttatta hős vezetőinek gyermekeit.
A két lépt, Robosztus Lúdtalp és Vajas Térdkalács hirtelen elhalkult. Észrevették a halottnak látszó Járatlan Utat. A néma megállásból hirtelen párbeszédre váltottak. Nagy izgalmukban váratlan olvasóbarátisággal magyarul szólaltak meg, persze egy kicsi lépt akcentussal:
- Járatlan Út, kelj fel és járj!
- Hagyd! Ő nem tud magyarul. Meg különben is halott.
- Á, szerintem csak tetteti. Emlékezz, hogy ebből négyesre szigorlatozott anno!
- Hát igen. Az nagy dolog volt akkoriban. Engem kétszer is kivágtak.
- És hogy sikerült harmadszorra?
- Szóbelin a kedvenc tételemet húztam, a sárgáspozsgás tetszhalottat. Hármast kaptam!
- Remek! Na, állapítsuk meg, halott-e, vagy sem!
- Igen-igen, valahogy el kellene dönteni.
- Nem lehet eldönteni, hiszen már fekszik.
- Akkor először állítsuk fel!
- Jó! Járatlan Út, állj fel!
- Á, ez továbbra is fekszik! Mondom, hogy nem tud magyarul!
- Грунтовая Дорога, встаньте!
- Meg se moccan. Ennek tényleg vége! Конец!
- No, akkor vigyük el a faluba és temessük el!
- Vigyük!
A léptek letérve a járt útról megálltak Járatlan Út mellett. Járatlan Út, a tompacsok törzsfőnökének ideológiai kétbalkeze csak erre várt. Váratlanul felugrott és aurán rúgta a gyanútlan lépteket, majd hirtelen előkapta a Lomonoszov Egyetem társalgójából ellopott urdungu skalpoló kését és két gyorsat nyisszantott.
- Áááááá!!! – ordított fel oroszul Járatlan Út, mert szórakozottságában véletlenül a saját fejbőrét vágta le. Ugyanezt a hangot hallatta egykor a Lomonoszov Egyetem filmstúdiójában is a Téli Palota ostroma c. film utószinkronja közepette. Akkor Alla Pugacsova díjat kapott érte, most viszont csak seblázat. Fájó kétségbeesésében az ideológiai kétbalkéz vadul lövöldözni kezdett a Lomonoszov Egyetem menzájáról elcsórt iszamós pampuskájával.
- Ja, skalpolás tanból mindig is csak puskázással tudott kegyelem kettest kapni! – nevetett a két lépt és a Moszkvaparti Estéket énekelve elszaladtak a Lomonoszov Egyetem öregdiák találkozójára vodka-narancsozni, de még az első másfél litert sem ihatták meg, máris elfogták és elszállították mindkettőjüket Dagesztánba védekező középpályásnak.
Járatlan Út pedig bőrtelen fejjel, de elégedetten nézegette az indexében a Stirlic professzor által beírt négyest. Ma újfent bebizonyosodott, hogy tényleg megérdemelte. Elégedett sóhajjal ismét visszafeküdt a járt út mellé hallgatózni és boldogan halottnak tettette magát, míg meg nem halt.
Járatlan Út a feltámadáskor hadd üljön majd egy külön felhőre!

2011. szeptember 28., szerda

Szik


Agg Winnetou földön eszik,
Szikkadt sziken és most e szik
Sziklakemény, mivel száraz.
Rég nincs eső, jó nagy kár az.

Nem terem se rozs, se ringló,
S szomjtól alélt fejjel ló ring.
Hogyha hamar lenne eső,
Nem halna tán szomjan ő se.

Gyúl a préri, minden gaz ég,
Na, ekkor szakad le az ég,
S szikmocsárrá lesz a talaj.
Agg Winnetou sóhajt: Ajaj!

2011. szeptember 27., kedd

Tábita

(Bibliai gyerekvers a'la Weöres Sándor)



(Apostolok cselekedetei 9:36-43)

Mosómedve?


Mosómedve mindig mos,
De ha mindig mos ő,
Mikorjában medve? Nos,
Énszerintem soső!

2011. szeptember 26., hétfő

Vasárnapi bringás


Tegnap déltájt velem szembe
Bringázott egy morcos embe-
-r, aki felém rázta öklét,
S én mennybéli víg öröklét
Reményében nem ütöttem
El őt, ám ő jött mögöttem
S űzött, vad hátraarc után.
Utolért s én néztem bután,
Éntőlem ő vajh’ mit akar?
Vadul lengett rajta a kar
S bősz szájából dőlt az átok.
Hogy mi, tekintettel rátok,
Nem idézem, ám ő tombolt.
(Zárva volt az Agyatom Bolt?)
Két kislányom úgy megijedt,
Hogyan tehet bárki ilyet,
Ki látszólag emberszerű?
Arcán nem ült szelíd derű,
Hanem bőgött, mint egy orkán,
S nem a Himnusz jött ki torkán.
Körben állt sok panelház ott,
Mit hangja majd’ széjjelrázott.
Végül elment. Néztem, űz-e?
Már nem. Csak a lelki bűze…

2011. szeptember 24., szombat

Lukak


Sétál három luk,
Uk, Muk és a Fuk.
Nyelnek mindent el
S nincs utánuk jel,
Se gizgaz, se fű,
Se kazal, se tű.
Nincs, mit ütne bot,
S dog sincs, aki hot
Nyomot lelne tán.
Ekkor karakán
Kis róka jő, Vuk!
Hukk! s a három luk
Rögvest telve már,
S megmentőre vár.
Fut Skywalker Luk,
Csussz és orra buk.
Lézerkardja és
Arca rókalés.

2011. szeptember 20., kedd

Szürke ősz


Ősz van újra s minden szürke.
Búsan béget Bódog bürke
(Bocsi!: birka) és e birkán
Rajtaüt a szörnyű Sir Kán!

Most derül ki Bódog titka,
Hogy a birkák között ritka
Kungfujuh klán szupersztárja!
Üt és Kán sír: Jézusmárja!

Szalad Sir Kán, szalad, nána!
(Bocsi!: naná!) s köd utána.
Búsan béget Bódog birka,
Ősz van újra s minden szirka.

(Bocsi!: szürke)

2011. szeptember 19., hétfő

Járatlan út


Hegyek között szürke katlan,
Melynek útja tök járatlan.
Könnyel töltött tó borítja,
Telesírta seven szittya.

Seven szittya meg egy okker
Fogsorszínű szobarocker.
Tónak mélyén ránk csak bú vár,
Meg Zsolti, a könnyűbúvár.

Könnyűbúvár üt egy tanút,
Ki állítja, járatlan út
Nincs, a jártra nőtt fű s rá fa,
S tök sokba került + ÁFA.

2011. szeptember 16., péntek

Rondának lenni vágyás



Hej, ha egyszer ronda lennék!

Alienek s Aliennék
Ijedtükben szaladnának,
Hehehe, neki egy fának,
Melynek törzse törne reccsel!
Tyű, ez lenne ronda egy csel,
S hömpölyögne szerte bő vér…

Nyugiszurit kérek! Nővér!!!

Malacpersely


Csoda-duckó malacpersely!
Na, pénz-költő, erről verselj!
Rázom… csörög! Félbe töröm!
Ez a gazdag életöröm!

Hasad szét a malac burka,
Tekeredik pénzes hurka,
Apró kolbász, csörömp köröm,
Nő pénzügyi hatóköröm!

Gazdag vagyok, milliomos!
Ex-malacka viszont romos…
Megérthetné szegény pára,
Nagy dolgoknak nagy az ára!

2011. szeptember 15., csütörtök

Gyomortöffenés

Gyomrod gyenge, szegény kölyök?
Lecsapnak rá szaftpörölyök!
Majonézes ürücupák
Bélben bolyhot kócol, pupák!
Darálthúsba abált fűszer?
Nem kell ide csodaműszer
Meglátni, hogy bélrendszered
Koleszterin-tusban fered.
Pörctömbök és disznóteper-
-tők hada a földre teper.
Zsírzuhanytócsamaradvány,
Melyben halsz, mint egykor Radvány
Erdejében Bárczi Benő!
Bár, ha fejed lágya benő
Addigra, és pacallevest
Sose eszel (tán csak kevest),
S nem zabálsz több tokaszalon-
-nát, s fenyőről zselés szalon-
-cukrot, s nem lesz többé nasi:
Gyógyulhat a gyötört hasi!
Megoldás a léböjt, meg a
Létmódváltás: Legyél vega!
(Léböjt?! Vega?! Nekem tú’sok!
Öljetek meg szaftos húsok!!!)

2011. szeptember 14., szerda

Négy vízi négysoros


Vacsorál a hal, a ton,
Rágódik egy falaton,
Körbeveszi Balaton.
Jaj, édesvíz! - s hal a ton.


Fővárosból jött zöld béka
Csodálkozik, hogyha kék a
Víz, őtet át mért nem festi?
Szól egy helyi: Buta pesti!


Vízikecske bőgi: Mekk-
-kergetett egy raj sűtt hekk!
Ez a hajsza meggyötört,
Asszem, iszok még egy kört!


Horgász bácsi fejet leszeg,
S horkolva a stégen kinn ül.
Álmában egy szőke keszeg
Frady Endrét szaval finnül*.

* Kalastus setä pää alaspäin,
Ja kuorsaus istuu ulkopuolella telakat.
Unessa blondi lahna
Andrew Frady lausuu suomea.

2011. szeptember 13., kedd

Répatámadás


Génmutáns vad sárgarépa
Rátámad a nyúlanyóra.
Fogával egy nagyot tép a
Füléből és villanyóra

Sebességgel pörög tova.
Jó pár ugrifülest kioszt,
S félve fut el Zorró lova.
Ám a répaagyi bios-t

Windows-szerű fagyás éri,
S jön a végső fatal error.
Nyughelye a havas préri,
S lesz belőle hóemberorr.

2011. szeptember 12., hétfő

Jak

Arról zeng e dalos ajak,
Hogy ez a jak, nem az a jak,
Melyről tegnap zengtem nótát,
Mert az nem ugrik egy lót át.

Ám emezt a lábrugója
Égig löki, hol egy gólya,
Meg egy Batman úgy megretten,
Lezuhannak mind a ketten.


Lótnemugró jakra esnek,
Nem hatnak valami fessnek.
Szitu már-már Tom és Jerry-s,
S rájuk hull egy Pókember is!

Főhős jak, mint versenykajak
Száguld s lengnek a jak hajak.
Lefejel egy Superman-t ő,
Kiért jön a légimentő.

Rátámadnak csészealjak,
Kiket fel jóízűn fal jak.
Tovább repül, meg sem áll tán,
Legfeljebb nyaralni Máltán.

2011. szeptember 9., péntek

Közszolgálati tévé


Mutatja-e majd az m1
Stohl Bucit, ha börtönbe megy?
Se bulvár, se hír, mi igaz
Nincs benne, csak útszéli gaz
Növi be, meg ősi kopják,
S közben lassan széjjellopják,
S mire Bucink nagy szakállat
Növeszt, nem lesz közszolgálat.

2011. szeptember 8., csütörtök

Füstifecske szonett


Füstifecske messze szállna,
Ha nem ülne az a bálna
Fészkelődve szegény fején,
Mint egykor május elsején

Apákon sok lufis utód…
„Portisch Lajos, védd a futód!”-
- szurkolt akkoriban Kádár,
S mint ma fecskénk, úgy a nád ár

Sem szállt anno égig füstként,
S olcsón vehettél egy üst ként
(Már, ha úgy érezted, muszáj).

Fél-kék Dunán úszott uszály,
S fecskékre sem ültek cetek…
Emlékezni úgy szeretek!

Álmossytó idő

Újabb felleg tornyosodik,
Ma ez már a százhatodik.

Szürke az ég, eső esik,
Tök álmosak a Szepessyk.

Tompán sehovába néznek,
S fejtám szerep jut a kéznek…

Aki éhes, halkan egyen,
Nép meg járjon lábujjhegyen!

2011. szeptember 7., szerda

Katicaház


Sírdogál a kis katica,
Házat miért nem vehet ő?
Oly szívesen volna csiga,
S feje felett lenne tető!

Álmában jön el a csoda,
Csigaház nő piros hátán!
Sajátjaként tapad oda,
S pöttyöket is fest majd rá tán.

Sajnos ilyen házzal nehéz
Elröpülni, ez a baja.
Arra csúszó csiga benéz,
S annyit mond csak erre: Na, ja!

Felébred és nevet: Haha!
Majd boldogan tovább haház,
S nekifutva így szól: Na, ha
Fölszállok, már nem húz a ház!

2011. szeptember 6., kedd

Zakariás

Csoszog az agg Zakariás
S botlik. Lába előtt lapát.
Nekilát s nagy árkot kiás,
Melynek alján lel egy kapát.

Immár kapál, már csak kalap
Látszik s mélyül ám a verem,
S hopp, egy aranyozott falap
Hősünk talpa alatt terem!

„At-ti-lá-é e ko-por-só” –
- betűzi, míg bajuszt pödör.
Tüsszent s eme rengő orr-show
Okán ráomlik a gödör.

2011. szeptember 5., hétfő

Almát eszek

Mostan almát eszek,
S számból rágás neszek
Törnének épp elő,
Ám Tell Vilmos lelő!

Jaj Vilikém, Tellem,
Te retardált szellem!
Vérem spriccel szerte,
Nyilazgatsz itt mer’ te!

Drágán add a Bibliád! 2

Szeptemberfeszti szeptemberteszt, avagy vidám Biblia ismereti totó.

1., Hány könyvből áll a Biblia?
a., hat
b., hatvanhat
c., hatszázhatvanhat
d., hetvenhét

2., Mit csinál a Biblia?
a., hat
b., havat
c., hűt
d., hetvenkedik

3., Mije volt Keresztelő Jánosnak a pusztában?
a., jakszőr kabátja
b., avítt hózentrógere
c., műbőr kalapja
d., melege

4., Hogyan halt meg István, az első keresztény mártír?
a., megkövették
b., megkövezték
c., megköszörülték
d., McKőleves menüvel etették

5., Ki a Biblia főszereplője?
a., John McClane
b., Jézus
c., Mária
d., a pápa

6., Mi nem volt Noé bárkájában?
a., birka
b., faanyag
c., kellemes illat
d., tehénlepény

7., Mi állt meg egy teljes napig Józsué szavára?
a., a Nap és a Hold
b., a dőlő jerikói fal
c., a Nílus
d., Sámson hajának a növése

8., Hol ölte meg Káin Ábelt?
a., a Jordán folyóban
b., tüzes szekéren
c., a cethal gyomrában
d., a Bibliában

9., Mi volt Lévi Máté eredeti foglalkozása?
a., farmerruha készítő
b., vámszedő
c., halász
d., porszívóügynök

10., Mit hagyott ki Jézus a vizes programokból?
a., a rajta járást
b., a borrá változtatást
c., a kádban bálnák közt meghalást
d., a teljes alámerítkezést

11., Melyik a legrégebbi az alábbiak közül?
a., a Tízparancsolat
b., a tíz leprás meggyógyítása
c., a tíz csapás
d., a Tíz kicsi néger

12., Hogy halt meg Júdás?
a., fölkötötte magát
b., fölnégyelte magát
c., fölfázott
d., fölrobbant

13., Melyik nem Mózes könyve?
a., Teremtés
b., Kivonulás
c., Számok
d., Tőke

13+1., Milyen körülmények között halt meg Sámson
a., elolvasta ezt a tesztet és stroke-ot kapott
b., ráomlott az általa omlasztott templom
c., elhagyta az ereje és agyonverték
d., máig tisztázatlanok között

2011. szeptember 2., péntek

Drágán add a Bibliád!

Szeptemberfeszt, Népliget, 2011 szept. 3-4. 9:00-19:00


Ha betérsz bármelyik könyvesboltba, egy nagyobb üdítővel és sült krumplival kért gyorséttermi menü áráért megveheted a világ legértékesebb tárgyát, a Bibliát. Máglyán elégetett középkori Bibliafordítók ezt nehezebben hinnék el, mint John McClane azt a tényt, hogy szellőzőcsatornában kúszva nem lehet bejutni a Mennybe.
- Hát akkor hogyan lehet?
- És mi köze mindehhez a középkori máglyáknak?
- Egyébként vehetek-e Bibliát menüben is?
- Ha olvasom, megérthetem és hasznom is lehet belőle?
- Ugye nincs mellékhatása?
- Ki írta?
- Ja, amúgy meg kicsoda az a John McClane?
A fenti és a témába vágó sok más egyéb kérdésedre is választ kaphatsz Krisztus Magyarországi Egyháza (www.krisztusegyhaza.hu) által rendezett „Drágán add a Bibliád!” c. rendezvényen. Ahogy a költő mondja:

Lelki táplálékként ezt edd!
Ily menüt az Úr, ki ád.
Ha egyszer már megszerezted,
Drágán add a Bibliád!

Programjaink:

Rövid jelenetekkel tarkított beszélgetés a Bibliáról - Hungary Card Színpad, vasárnap 10:30

SzeptemberTeszt jutalmakkal, beszélgetés, lelki könyvek, játszóház, arcfestés – 100-as sátor

Istentisztelet – Bp., XI. ker., Vásárhelyi Pál u. 4-6., IV. emelet, vasárnap 17:00

2011. szeptember 1., csütörtök

Iskola dal


Itt van az ősz, hull az alma,
Iskola most kaput kitár.
Erről szól e kicsi dal ma,
S emiatt peng most a gitár.

Lehetsz Jolán, Tas, vagy Gábor,
Skywalker, vagy Amidala,
Vár vidéki almatábor
Szüretelni, sala-lala!

Korán kelős kemping után
Rád ugrik a tanári kar,
Nehogy meghaljál már bután,
És a sok tan agyat csikar.

Tanévnek az ősze, tele
S tavasza is ezzel megy el.
Tudással lesz fejed tele.
(Az, hogy „tele”, ugye egy el?)

Tanulni vágy szinte éget,
Töröm-töttöm taram-tattam,
Ez a kis dal itt ér véget,
Jó, hogy erről dalolhattam!